Az Izsa Falujáért Polgári Társulás múlt héten elsőízben – hagyományteremtő szándékkal – rendezett négynapos néptánctábort felvidéki és magyarországi alapiskolásoknak az izsai régi óvoda épületében. Kedvezményes áron, mivel rendezvényük megvalósítását a községi önkormányzat, a Csemadok Komáromi Terület Választmánya és több helybeli magánvállalkozó is támogatta. Szegedtől Kürtig összesen huszonhat gyerek érkezett Izsára, hogy ifj. Zámbó István és Hajdú Sarolta Rege hivatásos táncos irányításával sajátítsa el a gömöri táncok, a kézműves foglalkozások /agyagozás, nemezelés, bűrözés stb./ és a hajdani népi játékok fortélyait. Ezenkívül különféle érdekes kísérőműsorkat is élvezhettek. Többekk özött lovagolni is tanulhattak /hja, a Felvidéki Huszárbandérium fellegvárában!/, régész vezetésével szemrevételezhették a helybeli Leányvár római tábort és a komáromi erűdrendszert illetve lapidáriumot, továbbá a lovasíjászok és Varga Gábor helybeli solymász bemutatóját, majd Écsi Gyöngyi hetényi előadóművész műsorának tapsolhattak. Hétpróbák és más versenyek során tanúsított ügyességükért pedig díjakkal jutalmazták őket. A pénteki nyilt napon családtagjaik is
felmérhették a táborban elsajátított tánctudásukat, saját készítésű kézműves portékáikat pedik kiállításon tárták a nyilvánosság elé.
Többen megfogadták, hogy jövőre ismét találkoznak Izsán…
Zámbó István főszervező elárulta: a népművészetrol híres Izsán – régiónk egyik folklórközpontjában a jövőben nem csak gyerekeknek, hanem felnőtt néptáncosoknak is rendeznek összpontosító táborokat.

Delta, N.Miskó Ildikó
Beküldte: Szakc-Komárom