Olvasóink a múlt héten Hrubík Bélának, a Csemadok országos elnökének, a Szlovák Kormány Kisebbségi Tanácsa tagjának, a Kürtös regionális havilap főszerkesztőjének, az Itthon nemzeti kulturális havilap alapítójának, szerkesztőjének tehettek fel kérdéseket. A kérdezők leginkább a Csemadok múltját és jövőjét firtatják, de az Itthon havilap sorsáról is többen érdeklődtek.
A jövő évben elnököt választ a Csemadok, elindul újra ezért a tisztségért? Mivel fogja megszólítani a tagságot, hogy ismét támogassák? Hogyan értékeli az elmúlt időszak munkásságát? Elégedett azzal, amit elért?
Egyenlőre még nem foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy újra indulok-e. Az évzáró taggyűléseken a tagságnak, majd a területi választmányoknak, a jelölő közgyűléseknek lesz a feladata, hogy erről döntsenek, vagy javaslatot tegyenek. Nem vagyok karrierista típusú ember. Az egész eddigi életem a közösségért való küzdelemmel telt el. A közösségért, és nem a közösségből élek, mint oly sokan a felvidéki magyar közéleti emberek közül, ezért teljesen lényegtelennek tartom, hogy ezt a szolgálatot a Csemadok elnökeként, vagy éppen szűkebb hazámban, a Palócföldön folytatom-e tovább. Mert, hogy folytatom, abban ne kételkedjen senki. Kétségtelen, hogy egy olyan időszakban vagyok a Csemadok élén, amikor a kormánykoalíció nem éppen a szlovákiai magyarság helyzetének, életkörülményeinek javításán fáradozik. Ehhez kell mérni az elért eredményeket is. Kétségtelen, hogy egy ilyen nagy szervezetet mozgatni, mint a Csemadok, nem egyszerű, mert ma már az önkéntesség, a közösségért való önzetlen munka, egészen másképpen működik, mint mondjuk akár 15 évvel ezelőtt is működött. Biztosan követtem el hibákat is a munkám folyamán, de többnyire pozitívan értékelem az elért eredményeket. Sokat voltam az emberek között, rendezvényeken, és sokkal többet kaptam az emberektől, mint amennyit én adhattam nekik. Látom, hogy hol szorít a ,,cipő”, és ennek szellemében készítek javaslatokat az elnökség és a közgyűlés felé. Elégedett majd akkor leszek, ha a szlovákiai magyarság olyan jogokkal fog rendelkezni, mint mondjuk a finnországi svéd kisebbség. Az persze más kérdés, hogy ennek alakításába, jogosítványok és törvényi háttér nélkül mennyire szólhat bele egy civil szervezet.
Jövőre lesz 60 éves a Csemadok. Várhatóak ünnepségek ezzel kapcsolatban?
Minden alapszervezet és területi választmány meg fogja ünnepelni ezt a kerek évfordulót. Lesz egy országos ünnepi Közgyűlés is, melyen visszatekintünk az elmúlt hatvan évre. Lesz emlékérem- és emléklap- átadás a beérkezett javaslatok alapján. Tervezünk díszzászlók átadását is alapszervezeteknek, vagy területi választmányoknak. Megrendelésünkre készül egy dokumentumfilm a Csemadokról, melyre remélhetőleg nagyon sok rendezvényünkön le fogunk vetíteni, s melyet eljuttatunk minden alapszervezethez. Úgy gondolom azonban, hogy az lesz a legnagyobb ünnep, hogy 60 év elteltével, minden nehézség és gáncsoskodás ellenére még létezik, él, munkálkodik a szervezet. A több száz helyi, regionális és országos rendezvény a bizonyítéka életképességünknek, és hogy csalódottságot kell okoznunk azoknak, akik már temetni szeretnék a Csemadokot.
Miért volt olyan szegényes a Csemadok gombaszögi rendezvénye, amit Rozsnyón és Berzétén rendeztek?
Érdekes dolog, amikor egy kulturális rendezvény kapcsán szegénységről, vagy éppen gazdagságról beszélünk, mert ez elsősorban értékrend kérdése. Szerintem már évek óta nem volt olyan gazdag az Országos Kulturális Ünnepély, mint éppen idén. A Gömöri lakodalmassal, talán az utolsó percben hoztuk össze azt a műsort, amit a még élők elmondása és játéka alapján színpadra vittünk. A vasárnapi gála is nagyon színvonalas volt, méltó az 50 évhez. Persze az egész rendezvényt a helyiek erejéhez mérem, mert ez is azt bizonyítja, amit az első kérdésben is kifejtettem már, manapság már az önzetlenségen és az önkéntességen működő nagy fesztiválok ideje lejárt. Át kell gondolni az egész struktúráját az országos rendezvényeinknek. A lehetőségeinket kellett összhangba hoznunk az igényekkel, az elvárásokkal és a realitással. A rozsnyói helyszín kényszermegoldás volt, de nem bántam meg. Most is állítom, hogy a jövőbeni Gombaszög sikere azon fog múlni, hogy a rozsnyói magyarokat ki tudjuk-e mozdítani a fásultságból és a közönyből. És ezt csak úgy lehet elérni, ha közvetlen a várost, a városiakat is részévé tesszük a fesztiválnak. Lehetett volna gazdagabb a kirakodó vásár, lehetett volna több kézműves, biztosan lehetett volna még javítani sok mindenen, de az emberek végre ott voltak a téren. Több ezren. A hibákból tanulunk, ami jó volt megtartjuk és szépítjük. Az Országos Kulturális Ünnepély is azonban, mint minden más a Csemadokon belül, a folytonosság megőrzéséről szól. Mindenki tud, főleg ha abból él, profi szervezéssel, egyszer, kétszer, háromszor jó fesztivált csinálni. De tegye ezt ötven, hatvan éven keresztül, és akkor térjünk vissza rá, hogy ki mit tett le az asztalra.
A Csemadok úgy, mint idáig, fennállásától fogva értékmegőrző célokat követ. Ez felettébb dicséretes. Viszont a gombaszögi rendezvény iránti érdeklődés folyamatos hanyatlása az iskolapéldája annak, hogy a kultúra átadásának módjában nézőpontváltásra van szükség. Ön szerint képes erre a Csemadok illetve akar – e? S ha igen, milyen módon – vázlatosan?
Helyesen látja, hogy a Csemadok értékmegőrző célokat követ, csak hogy mára már az érték kifejezés nem ugyanazt takarja, mint 20, vagy 30 évvel ezelőtt. Meg kellene fogalmazni, hogy a mai ember számára mi az érték. Ha ezt megtettük, akkor megfogalmazhatjuk azt is, hogy a Csemadok értékközvetítő szerepében ez a fajta érték felvállalható-e, s ha igen, akkor hogyan tudjuk ezt beépíteni a fesztiváljainkba. Egyetértek azzal, hogy változtatni kell, de csak a vállalható értékrendünk keretein belül. Akarunk, és képesek is vagyunk változtatni dolgokon, de ez az akarat ne az én akaratom legyen, hanem a közösségé, a vállalható közösségi igény alapján. Vissza kell térnünk sok esetben a gyökerekhez, hogy új, egészséges hajtások nőhessenek újra a kultúra termő fáján.
A Csemadokban a múltban voltak beépített tagok, gondolom, tudja, miről beszélek, vajon vannak ilyenek most is? (Gondolom igen. Miért lenne pont itt másként?) Általában ezek az emberkék városi vagy járási szinten az elnökök voltak, vagy a legközvetlenebb munkatársaik, akik együttműködtek a titkosrendőrséggel. Erre bizonyítékok vannak, néhány nevet leközölt a napilap. Helytelennek tartom, ha fentebbről mondják meg, mit tegyenek a lentiek. Mert ha nincs lentről közakarat, sokszor tényleg nincs, a személyes és csoportérdekek kerülnek felszínre. Ez a 22-es csapdája. A számtalan civilszervezet és a felnövő új generációk viszonylatában lát jövőt a Csemadok tevékenységében, s ha igen, milyet?
Sosem foglalkoztam azzal, hogy ki, kit figyel és miért, vagy ki, kit épít be, és hová. Ez legyen mindenki lelkiismeretének a gondja. Ha léteznek ilyen emberek, és miért ne léteznének, ez azt jelzi, hogy a Csemadokot érdemesnek tartják a megfigyelésre. Azt gondolom azonban, hogy ez kidobott pénz az állam részéről, hiszen a tevékenységünk nyitott könyv. A véleményünket nem rejtjük véka alá, és nem végzünk államellenes tevékenységet, nem szövünk politikai összeesküvést sem. Ha valami nem tetszik, azt nyíltan kimondjuk a sajtóban, médiában. Mindig kiálltunk, és a jövőben is ki fogunk állni a kisebbségi jogok csorbulása esetén a gátra. Még akkor is, ha ebből nekünk általában semmi hasznunk, sőt kárunk van, hiszen a politikával ellentétben, rajtunk el tudják verni a port, mert folyamatosan szűkíthetik a forrásainkat. Csemadok addig lesz, amíg a tagság és az alapszervezetekben tevékenykedő csoportok életben tartják, szükségét érzik. Én egyenlőre azt látom, hogy nagyon sok fiatal kapcsolódik be a Csemadok munkájába . Ezt a célt szolgája az idén kiadott Csemadok Ifjúsági Kártya is. Ma divat polgári társulásokat létrehozni, ami nem is baj. De ha nem lesz egy erős civil szféra, olyan tagbázissal, mint a Csemadok, senki nem fog vele tárgyalni, senki nem fogja a véleményét figyelembe venni. Ezért fontos, hogy legyen egy erős Csemadok, mely integrálja a civil szervezeteket is, akár kollektív tagként is, mert ez a garancia arra, hogy a véleményünkre odafigyelnek, szavainknak súlya lesz. Vagy Ön már hallott olyanról, hogy a ,,Mütyürfalván alapított Zabhegyező PT”-vel tárgyalt a kormány, vagy valamelyik párt, vagy felkérték őket, hogy szólaljanak fel a kisebbségi jogok csorbítása okán? Mert én nem. Ezért látok jövőt a Csemadokban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kis civil szervezetek nem fontosak, ennek nem az az üzenete. Ők azon a helyen fontosak, ahol tevékenykednek.
Felvidéken a Csemadok szervezete rendelkezik a legnagyobb létszámú tagsággal. Ennek ellenére a helyi Csemadok- rendezvényeken – a helyi tagság töredéke sem jelenik meg. Ön szerint ez nem paradoxon? Nem találja ijesztőnek, hogy a Csemadok – helyi szervezetei – még a saját tagságukat sem tudják „megmozgatni” ? (Tisztelet a kivételnek)
Mint minden nagy szervezetben, a Csemadokban is vannak aktív és passzív tagok, alapszervezetek, vannak hullámvölgyek és vannak csúcsra járatások, azzal azonban erősen vitatkoznék, hogy a Csemadok-tagok sem járnak a saját szervezetük által szervezett rendezvényekre. Én ennek az ellenkezőjét tapasztalom a vidéket járva Látom, ahogyan újjászerveződnek helyi szervezetek ott, ahol már évtizedek óta pangás volt, látom, hogy a helyi kulturális életben, még mindig meghatározóak a Csemadok csoportjai, látom, ahogyan helyi amatőr színjátszók, néptáncegyüttesek, énekkarok, többször, egymás után, színültig töltik meg a színháztermeket és kultúrházakat a helyi közösségben, régióban élőkkel, akik értékelik és figyelik a Csemadok munkáját. Nem tudom, hogy Ön hol él, de ha így látja a saját közösségében, tegyen érte, hogy ne így legyen. Mindenütt, legalább egy ember elkötelezettségén múlik, hogy a dolgok működnek, vagy nem működnek. Ahol van ilyen ,,egy” ember, ott a többi csatlakozik, ahol nincs, ott tevékenység híján keresik a kákán a csomót. Ez valóban ijesztő.
Ön szerint a felvidéki magyar nemzetrész képes lesz a jelenlegi fásultságon, közönyön, elkeseredésen, tompaságon túllépni, illetve szellemileg megújulva új útra lépni? S ha igen, akkor a jövőben a Csemadok milyen szerepet kíván vállalni ez ügyben?
A felvidéki magyarság ma az őt érő, főleg negatív hatások alapján fogalmazza meg önmagát. Mit lát a mai magyar ember maga körül? A médiából áradó szellemi és erkölcsi mocskot, hogy a lopás, vagy az erőszak nagyobb hírérték, mint egy helyi sikeres, értékteremtő rendezvény, hogy a bűnös nem nyeri el méltó büntetését, sőt, számára ez gazdagságot hoz, hogy a jog az nem vonatkozik mindenkire egyformán, bár azt állítják, hogy jogállamban élünk, hogy a hazug embert jobban becsülik mint azt, aki kimondja az igazat, hogy pénzzel bármit el lehet érni, hogy a magyar embert, aki vállalja a magyarságát, a magyarsága miatt legfőképpen a saját fajtája gúnyolja ki, hogy folyamatosan meg tudjuk magyarázni, mit miért nem lehet most felvállalni, hogy parlamenti képviseletünk jó része azzal van leginkább elfoglalva, hogy hogyan választassa meg magát újabb négy évre…hogy… hogy…. Lehet-e akkor csodálkozni, hogy a felvidéki magyarság fásult, elkeseredett és közömbös? Szerintem nem. A megújulást azonban elsősorban önmagunkon kell kezdeni, azzal, hogy nem olvasunk és nem vesszük többé a kezünkbe a hazug, vagy félrevezető újságot, még ha az állítólag a miénk is. Hogy nem bocsátkozunk fölösleges vitákba szellemi nímandokkal, hogy szolgáljuk és gyarapítjuk azt a közösséget, melyben élünk szellemiekben és értékekben. Hogy nem juttatunk öntelt, magamutogató, és kisstílű karrieristákat képviselői mandátumhoz, hogy mindenki a maga helyén megteszi mindazt, amit a nemzete tőle elvár. Olyan szellemi vezetőkre van szükségünk, mint Esterházy János volt, akiket nem térít le az útról a hiúság, vagy érdek. Megbecsülni a másét, de fel nem adni a magunkét. A Csemadokra akkor van szüksége mindenkinek, ha tiltakozni kell, ha tüntetni kell, ha szervezkedni kell. De jogosítványokat, eszközöket nem adnak, nem mernek a kezünkbe adni. Ha megszűnik az újság, amit kínkeservesen újjáélesztettek évtizedes hallgatás után, ha az épületei beáznak, ha a munkatársakra nincs pénz, ha a kisebbségi pénzcsomagból szűkítik a forrásait, nem sűrűn jelentkeznek a segíteni akarók. Ennek ellenére a Csemadok az alapszervezetein, csoportjain keresztül folyamatosan megújul. Mert ha ma befejezünk egy rendezvényt, mi már holnap tudjuk, hogy a következő héten, vagy hónapban mit akarunk, mit fogunk csinálni. A Csemadok szerepe a felvidéki magyarság megújulásában az, hogy odafigyel a történésekre, és felemeli a hangját, ha úgy tetszik korrigál, ha a dolgok nem jó irányba mennek.
Változó világunkban Ön szerint, melyek azok a fő feladatok, amiket a Csemadoknak leginkább fel kellene vállalnia (illetve meg kellene bízni vele) a szlovákiai magyarság identitásának erősödése érdekében?
Az identitás megőrzésének egyik fő eleme a kultúra, a hagyományok felvállalása és megőrzése. Szinte minden egyes rendezvényünkkel ezt az identitást erősítjük. A változó világban, ebben a modern káoszban, pont az a feladat, hogy az embernek legyen biztos kiindulási helye az életében, amihez mindig vissza tud térni, ezért a változó világban leginkább a változatlanság, a hagyomány megőrzését tartom a legfontosabbnak.
Ön úgy gondolja-e, hogy a Csemadok a mai viszonyok mellett a kissé régi (hagyományos) módszereivel tud tömegeket mozgatni? Úgy gondolom, a mai közéleti személyiségek, személyek szépen tudnak megemlékezni a múltról, ez nem vitás; Ön is így tett nemrégiben. De megcselekszik-e azt, amit meg kellene cselekedniök, mondjuk a kétnyelvűség terén, a közügyekbe való beleszólás terén stb.? Van-e konkrét stratégiájuk ezen a téren? Fel tudják-e vállalni mondjuk azt a tevékenységet a szlovákiai magyar ajkú lakosság körében (nem mások kárára), amit a Matica szeretne (és bizonyára fog) tenni a szlovákok körében délen. Sok helyütt a helyi Csemadok tehetetlen, tagjai csak márciusban aktívak, nincsenek jelen ott, ahol a döntések születnek. Mi erről az Ön véleménye?
Már a kérdéseiből is csupa jó szándék tükröződik, tipikus helyi politikusi látásmóddal. A Csemadok nem akar tömegeket mozgatni a mai viszonyok mellett, főleg nem módszerekkel. Azokat a politikusok akarják mozgatni módfelett, főleg a saját megválasztásukra. A Csemadok szolgálni akar tömegeket és közösséget, a kultúra megtartó erejével, verssel, tánccal, énekkel, zenével, olykor ha kell megemlékező beszédekkel, melyeket én is szoktam tartani, bevallom, de csak ha felkérnek rá. Soha máskor. Egyébként nem igaz hogy minden közéleti személy csak szépen tud megemlékezni a múltról. Vannak olyanok is, akik csak saját magukról tudnak beszélni minden formában és mennyiségben, még a kérdéseikben is, még a megemlékezésekkor is, mert úgy gondolják, hogy a világ róluk szól. Nem jellemző, hogy a Csemadoknak olyan tehetetlen tagjai lennének, akik csak márciusban aktívak. Egyébként ha vannak ilyenek, akkor legalább márciusban aktívak, de hol vannak azok, akik még márciusban sem azok? Ez minimum rosszindulatú feltevés, de valóban nagyon sok csemadokos nincs ott, ahol a döntések születnek , nincs képviseletük a döntések meghozatalakor, hogy a döntések nyomán eredményesebb legyen a szervezet munkája, ezért máris javaslom: A Csemadokot a parlamentbe! A Matica szintjére pedig nem szeretnénk lesüllyedni, mert a Csemadokban nincs helye a gyűlöletnek, a tevékenységünkben pedig benne van az az érdekképviselet, amire bizonyára Ön is gondol. A politizálást meghagyjuk a politikusok számára, ezt leginkább tőlük kell számon kérni.
A Csemadok meghirdette az ún. kispályázatokat, ahol „kis” rendezvényekre lehet pályázni. Az elmúlt időszak tapasztalatai szerint mennyire sikeresek ezek a pályázatok? milyen rendezvényeket támogatnak szívesen? Elég ez az összeg, amit szétoszthat a Csemadok?
Az összeg természetesen nem elég, mert folyamatosan kétszeres, sőt, többszörös a túligénylés. A beérkezett pályázatokat több kategóriába osztjuk, mely kategóriákban a szakma egy-egy képviselője, szakmai csoportot hoz létre, akik együtt bírálják el a beérkezett pályázatokat. Általában az élő kultúra támogatása a legkézenfekvőbb, hiszen százezer forintnyi összegből csodákat nem lehet tenni, viszont kisebb rendezvényekre elégségesek.
Sokan aggódnak az ITTHON havilap sorsáért. Miután a kisebbségi kultúrára szánt pénzből alig kapott, milyen jövő vár rá? Hogyan lehetne elérni, hogy az előbb említett pénzcsomag szétosztásának módja változzon?
Természetesen nem adjuk fel a reményt, hogy az átmeneti szünet után, a lapot tovább vigyük. Nem árulom el, amíg nem lesz sikeres a dolog, de ígéretet kaptunk, hogy megtámogatják a lap kiadását az év végéig egy nagyobb összeggel. A pénzosztó bizottságot a miniszter állítja fel, ebbe nincs beleszólásunk. Onnantól kezdve az ő lelkiismeretük, hogyan osztják szét az adóinkból nekünk szánt összeget. Mindenesetre fura, hogy a pénz nagy része magánszemélyek által működtetett vállalkozásokba megy, néha külföldi tulajdonúba, mint ahogyan egyetlen napilapunk esetén is. Ezen a módszeren változtatni kellene. Az viszont már elgondolkodtató, hogy általában a nemzeti elkötelezettségű lapokon spórolnak, mint az ITTHON, a Kassai Figyelő, a Kürtös, a Régió. Ha egyetemi tanároknak, Kossuth-díjas írónak, nyelvésznek, újságíróknak nem fontosak ezek a lapok, az önmagáért beszél.
Anyagi gondok szüneteltetik (reméljük csak ideiglenesen) az Itthon kiadását- tudtommal. Kérdem, magyarságunk képviselői a parlamentben, kik jókora anyagi tőkével rendelkeznek (fizetésükből is adódóan) támogatták az Itthon fennmaradását? Legalább megrendelték az Itthon számait? Ha nem, Ön szerint akkor mi ennek az oka?
Mindenkinek a saját döntése, hogy milyen lapot vesz, vagy olvas. Ezt senkin nem lehet számon kérni. Én a lap elindulásakor értesítettem a parlamenti frakciót, hogy a lapot meg lehet rendelni, később pedig már nem foglalkoztam vele, mert úgy gondoltam, hogy idővel mindenkihez eljut a híre. Az biztos, hogy politikával és politikusok menedzselésével nem foglalkozunk, talán ez is az érdektelenség oka, hogy a mai napig egyetlen képviselőnk sem rendelte meg a lapot. De én sem szorgalmaztam különösebben. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy a pártközpontba néhány példányt rendeltek a kezdetek óta, tehát lehetőségük volt a képviselőknek a laphoz jutni.
Mint az Itthon havilap egyik alapítója, nem gondolja, hogy az olvasókat ildomos lett volna tájékoztatni a lap meg nem jelenéséről? Úgy, mint az újság lelkes egyszerű olvasója csalódottsággal vettem tudomásul, hogy a lap szerkesztői még az alapvető illemet sem betartva nem tájékoztatták megfelelően az olvasókat. Ön szerint ez az újság szerkesztőitől elfogadható?
Természetesen elfogadom a kritikát, az viszont az igazsághoz tartozik, hogy azt hittük, a minisztérium június végén, július elején jóváhagyja az emelésre beadott kérvényünket, mert ilyen irányú ígéretet kaptunk. Ebben a tudatban, nem akartunk feleslegesen pánikot kelteni, mert közben elkészítettük a májusi számot teljes egészében, mely az internetre is felkerült, és részben a júniusit is. Sajnos a miniszter nem tartotta fontosnak a lapot, miért is tartotta volna fontosnak, ha a sajátjaink nem tartották annak. Amennyiben sikerül rendezni sorainkat, úgy egy nyári dupla számmal mindenki hozzájut a lapjához. Ettől függetlenül igaza van, és ezt a mulasztásunkat rövid időn belül pótoljuk. Ha nem sikerül rendezni sorainkat, mindenkinek visszaküldjük a visszajáró pénzét.
Ön tagja a Szlovák Kormány Kisebbségi Tanácsának. A tapasztalatai szerint születnek olyan döntések a tanácson, amelyek pozitívan befolyásolják a magyar kisebbség sorsát? Ön szerint a közeljövőben sor kerül a Beneš-dekrétumok ügyének rendezésére?
A Tanács, mint ahogyan az a nevéből is kiderül, elsősorban javaslatokat készít elő a kormány felé, melyet a kormány vagy figyelembe vesz, vagy sem. Általában ,,vagy sem”. Mégsem gondolom, hogy fölösleges lenne a működése, hiszen gyakran a napirendre kerülnek olyan dolgok is, melyekben a összes kisebbség hallatja a hangját. Ilyen a Pátria Rádió ügye, vagy a kisebbségi szervezetek finanszírozása, működési költségeinek támogatása, mely elmozdulni látszik a holtpontról. Természetesen eddig minden egyes alkalommal éltünk a lehetőségünkkel és felszólaltunk a szlovákiai magyar kisebbség jogainak csorbítása miatt. Az biztos, hogy nem ebben a tanácsban fog elmozdulni a politikai mérleg nyelve, a mi javunkra, arra azonban jók ezek a tanácskozások, hogy az ember megismerje a politikai ellenfeleit vagy éppen lehetséges partnereit . A Beneš-dekrétumok ügyének kérdése, életben tartása elsősorban a szlovákiai magyar választópolgárok és az érintettek családjainak érdeklődésén ill. érdektelenségén múlik. Mi is támogattuk az ügyben indított aláírásgyűjtést. Sajnos az emberek nem nagyon érdeklődtek ,hogy aláírhassák, pedig mindenhová eljuttattuk az íveket. Ha lélekben lemondunk akár az erkölcsi kárpótlásról is, nincs az a képviselet, mely ezt sikerre vihetné. A dolog azon áll, vagy bukik, hogy az Európai Unió milyen álláspontot fog ebben a kérdésben képviselni. Hiszen ez felszínre hoz egy rakás olyan kérdést, amellyel a mai nagyhatalmaknak is szembe kell nézniük, és esetleg önkritikát gyakorolniuk. Erre, azt hiszem, a mai Európa nincs felkészülve, mert a saját árnyékát, senki sem lépheti át.
Végezetül szeretném megköszönni a feltett kérdéseket, az érdeklődést a szervezet munkája , tevékenysége iránt. Remélem, a válaszok kielégítőek voltak. Kérek mindenkit erről a helyről is, hogy lehetősége szerint segítse a Csemadok munkáját, s ha erőt, elszántságot érez, lépjen be a szervezetbe, mely jövőre ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját. Mi szeretettel várunk mindenkit magunk közé, aki dolgozni szeretne a kultúrában. A nyár hátralévő részében jó pihenést, kellemes kikapcsolódást kívánok minden kedves olvasónak: Hrubík Béla
Felvidék Ma
