Szeptember elsején lép hatályba a közoktatási reformról szóló törvény, amely 163 cikkelyből áll, és Ján Mikolaj miniszter szerint csökkenti a bürokráciát, de a kötelező tananyag mennyiségét is. Helyette az egyéni képességek fejlesztését akarja előtérbe helyezni,a kreativitást és a tudás alkalmazását célozza meg. A nemzetközi felmérések ugyanis ezen a téren mutatták ki a legtöbb hiányosságot. A miniszter szerint a reform letéteményesei a pedagógusok. Minden tanító és tanár heti öt szabad órát kapott, rajta múlik tehát, hogyan használja ki a lehetőséget, milyen új, érdekes módszereket vezet be – nyilatkozta a miniszter a Sita hírügynökségeknek. Az egyes iskolák oktatási-nevelési programjának kialakításában részt vehetnek a szülők és az iskolafenntartók is, de a központi szerepet a pedagógus kapja.
Ján Mikolajnak egyelőre nincs áttekintése arról, hogy hány iskola első, ötödik, illetve középiskola első évfolyamában vezetik be szeptembertől a központilag kidolgozott mintaprogramot, de bízik benne, hogy az intézmények zöme saját elképzelésekkel indul. Tisztában van azzal is, hogy a jobb képzéshez több pénz is kell. A jövő évi növekedéssel elégedett, több mint 63 milliárd koronáról – 2,1 milliárd euróról — van szó, de még tovább tárgyal a Pénzügyminisztériummal, mert az európai források mellett a pedagógusbérek emelését is szeretné elérni. A szakszervezet legalább 7 százalékos bérnövekedést szeretne, a pénzügyi tárca ennek a felét tervezi, a miniszter viszont legalább 8 százalékot szeretne adni. Azért is, hogy a jó szakemberek ne vándoroljanak el az ágazatból. Ha őket maradásra lehet bírni, a reform jól indulhat. A törvény megszületését 8 éves előkészület előzte meg, a 2001-ben jóváhagyott Miléniumra épül, tehát maguk a tanítók is készülhettek rá – állítja a miniszter. – Nyolc éve tudták, hogy a jövőben lesz állami és intézményi oktatási program. A magyar tanítási nyelvű iskolák a törvény megalkotásakor sztrájkkészültséget hirdettek, Mikolaj azonban nem tart attól, hogy ősszel sztrájkba lépnének. Azt állítja, nem csupán az anyanyelv óraszámából faragtak le, hanem minden más tanóra kötelező óraszáma is csökkent 30 százalékkal. Az államnyelvet szerinte minden iskolatípusban el kell sajátítani, a szabad órákon belül viszont a kisebbségek iskolái is azt oktatnak, amit akarnak.
Mikolaj szerint lesz elég tankönyv is, mert az állami oktatási programmal összhangban lévő kiadványokat újra engedélyezték, a jövőben pedig arra fognak figyelni, hogy a tananyagot bennük folyamatosan korszerűsítsék. Lesznek tehát alternatív tankönyvek is. A segédeszközök és segédtankönyvek terén semmilyen korlátozás nem lesz, nyilatkozta a miniszter.
Pátria, gyr