Több ezren ünnepelték a pekingi olimpián ezüstérmet szerzett kajak négyes tagjait Komárom városközpontjában, a Klapka téren.

A kvartett egyik tagja néhány évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy idáig eljut. Nemrégiben már annak is örült, hogy újra sportolhatott…

– Nagyon jó érzés, hogy ennyien eljöttek a Klapka térre. Örülök, hogy sokan ünnepeltek minket, ünnepeltek velünk. Köszönjük. Valóban azt mondhatom, hogy az ezüst kárpótolt sok mindenért, persze azért kicsit csalódottak is vagyunk, hiszen az előfutam után nagyon sokat álmodoztunk az aranyéremről. Tíz évvel ezelőtt, amikor közölték velem az orvosok, rákos vagyok, nem gondoltam arra, hogy valaha még sportolhatok. Egy angyalka beszélt hozzám, hogy bírjam ki, bírjam ki… Kibírtam. Bízom abban, valamennyiünk egészsége lehetővé teszi azt, hogy 2012-ben megmutathassunk majd aranyérmünket a Klapka téren ünneplőket – mondta szerényen Tarr György, aki tavaly került a komáromi kajak négyesbe, s így természetesen első olimpiáján szerepelt.

kemma.hu