A Pravda napilap információi szerint az új környezetvédelmi miniszter, Ján Chrbet (SNS) adósa volt az államnak. Az a cég ugyanis, melynek tulajdonosaként bejegyezték, nem fizette a járulékokat a Szociális Biztosítónak. A SKYWA nevezetű cég a napilap információi szerint 175 ezer koronával tartozott a biztosítónak, melyet az interneten a Szociális Biztosító által közzétett adósok listája is bizonyít. Az SNS állítja, hogy Chrbet már nincs a cégnél, bár a nevét még nem törölték a nyilvántartásból, mondta el Jana Benková, a nemzeti párt szóvivője, aki szerint a az említett cégnek már nincsen tartozása a Szociális Biztosítóval szemben, ugyanis azt már kiegyenlítették. „Az információ tehát már nem aktuális” – tette hozzá.
Fico kormányfő tegnap nem közölt érdemleges információt azzal kapcsolatban, hogy az adósság ténye akadálya lesz-e Chrbet kinevezésének. „Az SNS javasolja őt, tehát ez a párt kell, hogy nyilatkozzon a felmerült információkkal kapcsolatban” – üzente Fico szóvivőjén, Silvia Glendován keresztül. Az új miniszter egyébként nem sok tapasztalattal rendelkezik, már ami a környezetvédelmet illeti, ugyanis katonai főiskolát végzett, így a kinevezésére tett javaslat a politikusokat és a környezetvédelmi szakembereket egyaránt meglepetésként érte. Egyébként maga Chrbet is elismerte, hogy nincs elképzelése a tárca további irányvonalát illetően: „Ez egy nagyon széles terület, melybe be kell lépnem”.
A nemzeti párt  közel három hónapon át kereste a megfelelő miniszterjelöltet, de Anna Belousovová alelnöknő szerint nem volt más javaslat. Véleménye szerint azonban megfelelő választásról van szó, mivel Chrbetnek vállalkozóként már vannak tapasztalatai.
Pravda, Felvidék Ma