Ján Kubiš szlovák külügyminiszter meggyőződése, hogy a szlovák állampolgárok már vízumkényszer nélkül utazhatnak 2009 januárjától az Egyesült Államokba.

Sőt, hozzátette, hogy a vízumkényszer eltörléséről folyó egyeztetések kedvező alakulása esetén erre akár korábban is sor kerülhet. Hogy pontosan mikor, azt valószínűleg ez év októberére válik egyértelművé. Az elutasított vízumkérelmek száma már most 12% alatt van (10% a feltétel), viszont tavaly ez 16% vot, vagyis csökken a negatív elbírálásban részesült kérelmek aránya.

Szlovákia nem az egyedüli ország azon új EU-tagországok között, amelyek jelenleg még vízumkényszer alatt állnak, de várhatóan már csak néhány hónapig. Csehország, Észtország, Görögország, Málta, Lettország, Litvánia és Magyarország is ígéretes tárgyalásokat folytat az USA-val. Az új tagországoknak, Bulgáriának és Romániának azonban még biztosan várniuk kell.

A vízummentesség azonban nem jelenti azt, hogy akármikor elutazhatunk az USA-ba, a bejelentési kérelmet ugyanis ki kell tölteni. Ezt az interneten is meg lehet majd tenni – legkésőbb három nappal az utazás előtt. És előfordulhat, hogy nem mindenkinek a kérelmére lesz pozitív a válasz. Ha engedélyezik az utazást, akkor ez két évre szól majd.
– Felvidék Ma –