Dél-kóreai cégek az első fecskék a Vág-parti város és a Duslo Rt. vegyi üzem közötti területen kialakulóban lévő ipari zónában. A Vágvecse városrészből a Dulso felé vezető út bal oldalán már a befejező építkezési munkálatokat végzik egy hatalmas gyártócsarnokon, a jobb oldalon egy hasonló csarnoknak az alapjait építik. A befejezés előtt álló épületben a Shin Heung Precision Slovakia nevű koreai cég gyárt majd sajtolt és fröccsentett műanyag tartozékokat a galántai Samsung vállalat számára. A másik oldalon építkező cég az ugyancsak dél-koreai Euro Dabo. Ez a korábban Hanil Foam néven jegyzett cég már néhány évvel korábban megpróbált letelepedni Vágsellyén, a Farkasdi út mentén a szennyvíztisztító állomás mögötti területen, arról azonban kiderült, hogy az energetikai vezetékek kiépítése túl drága lenne, mert a fővezetékek a vasút túloldalán húzódnak, ezért döntöttek a Vágvecse mögötti ipari zóna mellett. Itt is már korábban kezdtek volna, de ahhoz, hogy itt építkezni lehessen, meg kellett változtatni a város területi fejlesztési tervét, amit a városi képviselő-testület idén tavasszal hagyott jóvá. Martin Alföldi polgármestertől azt is megtudtuk, további konkrét építkezés egyelőre nem kezdődik, de vannak érdeklődők, akik a jövőben a szóban forgó ipari zónában szeretnének letelepedni. Az itteni terület amiatt is érdekes a beruházóknak, mert ennek a közelében vezet majd a várost elkerülő külső körgyűrű, amely elsősorban a kamionforgalomtól tehermentesíti majd a várost, és egyszerűbb rákapcsolódást biztosít majd a közeli autópályára.

gl, Beküldte: Szakc-Galánta