Elsősorban a pozsonyi érdeklődőket célozza meg az a Dunakilitiben épülő, 40 lakásból álló luxus lakóingatlan, melyet a Németh-villában alakítanak ki.

A legolcsóbb, 68 négyzetméteres lakás 40 millióba kerül majd, míg a 111 négyzetméteres legdrágább 72 millió forint – olvasható a Kisalföld cikkében.

A szlovák befektetők fél éve vásárolták meg a félbehagyott fejlesztést, hiszen itt korábban egy négycsillagos hotelt, valamint egy szakközépiskolát szerettek volna építeni. Az építkezés azonban elakadt, a 60 százalékban elkészült ingatlant 130 milliós irányáron árulta beruházója. Most viszont már ismét zajlanak a munkálatok: helyreállítják a villát, valamint a hátsó részen már a földmunkáknak, tereprendezésnek is nekikezdtek.

A luxuslakások mellett egy másik létesítmény is fog állni, melybe wellness- és fitneszterem, biliárdszalon, vinotéka és bár kerülne. A lap szerint a dunai holtág melletti beruházással a befektetők a helyi ötcsillagos kastélyszálló golfturizmusára és a négycsillagos wellnesshotelre is kapcsolódnának, valamint kihasználnák a turisztikai és sportolási lehetőségeket a Szigetközben.

ingatlanmagazin.com