Öllős László politológus a Pátria Rádió Napi Krónikájában reagált Slota hétvégi kijelentésére. A szakember szerint Ján Slota magyarellenes kijelentései nem spontán jellegűek, hanem tudatosak, viszont ezzel Robert Fico kormányfő is teljesen tisztában van.

Öllős elmondta, hogy Ján Slota magyarellenes kirohanásait teljesen tudatosan műveli, szinte szakaszosan teszi. Hetente legalább egy ilyen kijelentést mond, mivel számít arra, hogy sokan reagálnak rá. Ezzel saját választóinak bázisát próbálja mozgósítani. Így viszont némileg fedi a Szlovák Nemzeti Párt mögött álló miniszterek törvény határán táncoló pénzügyi műveleteit, amelyeknek egy része időről-időre előtérbe is kerül.
Öllős elmondta azt is, hogy Robert Fico kormányfő pontosan tudja, a Szlovák Nemzeti Párt fennmaradásához a pártelnök ilyen kirohanásai szükségesek. Ezek nélkül egyébként botránypárttá silányulna, amelynek nem sok esélye lenne arra, hogy a későbbiek során bejusson a parlamentbe. A miniszterelnök éppén ezért tűri ezeket a kijelentéseket, mert különben veszélybe sodorná Slota pártját. A nemzetiek elnöke Fico figyelmeztetését valószínűleg nehezményezné is, amire Slota akár azzal is reagálhatna, hogy megnehezíti a kormánykoalíció működését vagy annak fenntartását.

„Fico egy meglehetősen nacionalista politikus, de mégis enyhébb pozíciót foglalhat el Slota mögött. Ezzel viszont az a baj – Öllős szerint, – hogy másfajta állami doktrínát, mint magyarelleneset, a szlovák politikusok többsége nem nagyon tud elképzelni.”

Felvidék Ma, sk