Lakossági aláírásgyűjtés indult antiszemita célzásai miatt a szlovák igazságügy-miniszter ellen. Štefan Harabin az ellene benyújtott bizalmatlanság indítvány szeptember eleji megvitatásakor azt kérdezte az egyik előterjesztőtől, hogy nem szégyelli-e magát az ősei előtt és azok vallása miatt, amikor úgy viselkedik, mint egy náci.

Azt is mondta a kereszténydemokrata Daniel Lipšicnek: „Börtönbe mész, te szarházi!”. Kettejük közt évek óta konfliktus van, Lipšic ugyanis a mostani miniszter elődje volt a poszton.

A miniszter a múlt keddi pozsonyi holokauszt-megemlékezésen kifütyülték, s többen azt skandálták: „Pfuj, Harabin! Takarodj!”. Harabint az ellenzék eredetileg azért menesztette volna, mert állítólag baráti viszonya van az albán drogmaffia egyik vezéralakjával.

A napokban már Robert Fico szlovák miniszterelnök pártjának is kényelmetlen lett, hogy a legkisebb kormányerő, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom igazságügy-miniszterét bírálják. A Fico-párt egyik alelnöke azt nyilatkozta, a tárcavezetőnek fontolóra kellene vennie a lemondását.

A pozsonyi Fair-play Szövetség és a Via Iuris polgári társulás múlt péntek óta több mint 1200 aláírást gyűjtött a miniszter ellen – tájékoztatta a Független Hírügynökséget kedden Zuzana Wienk, a Fair-play Szövetség vezetője.

HírTV