A legfőbb ügyész szerint befejezéséhez közeledik a Malina Hedvig-ügy. Dobroslav Trnka mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ügyészség már valamennyi szükséges és az ügyvéd által is kért ügyletet elvégezte, csak a szakértői véleményekre várnak.

A Malina Hedvig-botrány akkor vette kezdetét, amikor a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar nemzetiségű diákja a rendőrségen feljelentést tett, hogy 2006. augusztus 25-én két bőrfejű támadta meg az iskolához vezető parkban, brutálisan bántalmazták őt és a blúzára magyarellenes jelszavakat írtak. A kihallgatási sorozatot, a nyomozást követően – szinte alig két héttel a támadás után -, szeptember 11-én a rendőrség a büntetőeljárást azzal szüntette meg, hogy az eset meg sem történt.

A legfőbb ügyész reagált a múlt heti rendkívüli parlamenti ülésen elhangzott kijelentésekre is. Trnka szerint nagy problémát jelentenek azok a szavak, amelyek közül egyesek személy szerint őt is érintették. Azt egyelőre nem árulta el, szándékozik-e tenni valamilyen lépéseket, mert a dolgok további alakulását a parlament mai ülésétől tette függővé. Trnka szerint bajban van az ország, ha az igazságügyi szervek a politikusok vagy a sajtó akaratának megfelelően végzik munkájukat.

Felvidék Ma, Pátria, sk