Az ipolysági kórház sorsa továbbra is bizonytalan. Az új fenntartó neve ugyanis még mindig nem ismert, annak ellenére, hogy egy hónappal ezelőtt ért véget az a versenytárgyalás, melybe négyen kapcsolódtak be. A győztest augusztus végéig kellett volna megneveznie az ipolysági önkormányzatnak, de ez nem történt meg. Bélik György (MKP) alpolgármester szerint a képviselő-testület azért nem hozott még döntést, mert egyetlen potenciális befektetőről sem rendelkeznek a képviselők elegendő információval. Így a kórházat továbbra is a város által irányított nonprofit szervezet felügyeli.
„Az ülésen megszavaztuk az eljárás módját, mely alapján háromtagú bizottságot választottunk a képviselők közül, akik mindegyik érdeklődővel tárgyalnak majd. Sőt, nemcsak azzal a néggyel, akik bekapcsolódtak a versenytárgyalásba, hanem mindenki mással, akik a kórház iránt érdeklődnek” – magyarázta Bélik.
Ipolyság vezetősége a kórház eladósodottsága miatt szeretné a helyi kórházat bérbe adni, vagy pedig eladni. Ladislav Pokorný kórházigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi intézmény adóssága eléri a 37 millió koronát, és a város önmagában nem tudja ezt a mértékű eladósodottságot kezelni.
Pravda, Felvidék Ma