Egy szlovák rendszámú személyautó a tilos jelzés ellenére Lövőnél a sínekre hajtott és összeütközött a Sopron és Szombathely között közlekedő személyvonattal.

A mozdony mintegy 300 méteren tolta maga előtt az autót, mire meg tudott állni. Halász Sándor főhadnagy, a szemlebizottság vezetője elmondta: a kocsiban öt, Szlovákiában élő koreai állampolgár utazott. Közülük négyen – két férfi és két nő – azonnal meghaltak. Ötödik társukat, egy kislányt súlyos, életveszélyes sérülésekkel, helikopterrel szállították a győri kórházba, a kislánynak el kellett távolítani a lépét, két oldali tüdőzúzódása volt, és kulcscsonttörést szenvedett. Az orvosok vasárnapra stabilizálták az állapotát.

A galántai Samsung cég dél-koreai felsővezetői ültek, feltehetőleg golfozni indultak.

A vonaton senki nem sérült meg. A helyszínelés és a műszaki mentés idején az érintett szakaszon állt a vonatközlekedés, az utasokat vonatpótló autóbuszokkal szállították. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy Korea magyarországi nagykövete a baleset helyszínére indult.

A baleset körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr Főkapitányság sajtóügyeletese.

ATV.hu, Hír TV