Pöstyénben folytatódik a visegrádi országok államfőinek kétnapos találkozója. A kétoldalú megbeszéléseket követően a tervek szerint ma az európai biztonsági helyzet és a grúziai válság a közös tanácskozás központi témája.

Ezenkívül az amerikai rakétapajzs egyes elemeinek csehországi és lengyelországi telepítése is napirendre kerül.

Délután a szlovák és a magyar államfő a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemre látogat. Azt követően pedig Búcson Szigeti János polgármester fogadja a magyar államfőt, aki megbeszélést folytat itt a Magyar Koalíció Pártja vezetőségével is.

Tegnap a négy köztársasági elnök: Lech Kaczynski, Václav Klaus, Sólyom László és Ivan Gašparovič szociális kérdésekről, a szomszédsági politikáról és az Európai Unió bővítéséről tanácskozott. Egyebek mellett támogatásukról biztosították Horvátország uniós csatlakozását. Az Ukrajnával és Törökországgal folytatandó további tárgyalások esetében azonban nagyobb óvatosságra intettek.

Felvidék Ma, Pátria