Magyar tankok masíroznak Szlovákia szent földjén, sárba tiporva az ősi szlovák nép jogait. Védelem kell, mert csak a buta ember nem védekezik, ezért fel kell állítani az önvédelmi nemzetőrséget. Ján Slota ezen alkoholbűzös őrjöngése érdekes módon keveseknek kínos, az Európai Unió is mossa kezeit.

KMKF

A felvidéki magyar képviselők részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF), ami normális esetben csak egy lapszéli rövidhír, a szlovák soviniszta pártvezés, Ján Slota azonban tett arról, hogy vezércikk legyen a téma. Szerinte ugyanis a magyar képviselők a KMKF-en Szlovákia ellen szervezkednek. New York-Tel Aviv tengely? Frászt! Itt a Pozsony-Budapest tengely, a magyar világuralmi törekvések fő támasza. Gyurcsány Ferenc, Szili Katalin, Fodor Gábor és Orbán Viktor teljesen nyilvánvalóan éjjelente egy szupertitkos katonai bunkerben tárgyalnak, s az asztali lámba fényében gomolygó szivarfüstben hozzák meg a döntéseket, amelyek kötelező jelleggel kell végrehajtaniuk a KMKF-en tárgyaló képviselőknek.

Likvidálni

Mindezt tetézi (a Magyar Hírlap tudósítása szerint), hogy a Magyar Gárda fegyvereket fog vásárolni, hogy a szomszédos országok egyes politikusait likvidálja – mondta Slota, majd hozzátette, hogy azért nem építenek hidakat az Ipolyra, hogy a magyar tankok ne tudjanak bemasírozni Szlovákiába. Arról, hogy alkoholszondát fújattak volna vele a sajtótájékoztató után, nem érkezett hír, de ha ő mondja akkor biztosan úgy van. Minden bizonnyal az Ipoly mentén már sorakozik a Magyar Honvédség 6000 darab M1A1-ese, amelyek csak arra várnak, hogy megépüljön a híd az Ipoly fölött, s már indulhatnak is Kassa, Pozsony, Eperjes felé.

Slota odáig még nem jutott el, hogy a végén magyar megrendelésre marslakók támadják meg Szlovákiát, de ennyi baromság után már tényleg nem lepődnénk meg, ha egyszer ezzel is előállna.

Kicsinálja Szlovákia hírnevét

Lehet, hogy Ján Slota szereti Szlovákiát és az alkoholt – ami természetes módon nem összeférhetetlen –, de azon azért tiszta pillanataiban el kellene gondolkodnia, hogy hőn szeretett hazájának mennyit használnak a rémálmai. Persze, a rémálom csak úgy jön, az ember nem tehet róla. Azonban attól, mert este valaki rosszat álmodik, még nem kell reggelre sajtótájékoztatót összehívni, s a magánügyet tényként közölve megosztani a nagyvilággal. Azon túl, hogy magából komplett idiótát csinál, Szlovákia hírnevét, komolyan vehetőségét, arculatát olyan mértékben rombolja, amilyen mértékben a legjobb II. világháborús propagandafilmek nyírták az aktuális ellenséget.

A kérdés persze nem az, hogy bármelyik uniós tagország vezetősége elhiszi Slota marhaságait, hanem az, hogy Szlovákiában a fiatalok ezeket komolyan vehetik. Be kell látnunk, hogy a gyűlölet mindig egyszerűbben kommunikálható a kompromisszumoknál, vagy az európai uniós alapelveknél. Ezzel Slota nyer, hiszen – minden épeszű politikai párt sajnálatára – továbbra is parlamenti tényező marad, mivel a fiatalság fejét teletömi ezzel az eszméletlen mennyiségű hülyeséggel.

És a honvédség?

Mindenesetre furcsállandó, hogy Slota kikel a Magyar Gárda ellen, majd ki bírja mondani azt, hogy egy nemzeti őrsereget kell létrehozni. Indok: ha Magyarországról megindul a Gárda, megindulnak a tankok, s megindulnak esetleg még a marslakók is, akkor valamivel meg kell védeni Szlovákiát. Vagyis a magyar gárda rossz, a szlovák gárda jó. Arról nem is beszélve, hogy Slotának kéne egyet beszélnie Jaroslav Baška védelmi miniszterrel arról, hogy a soviniszta vezér miért nem tartja elegendőnek a szlovák honvédséget a magyarok elleni védekezésre. Ha már mindenképpen védekezni kell a magyarok ellen.

Érinti a kormányprogramot

Fico pedig hiába magyarázkodik – elég gyengén – a Népszabadságban. Ugyan a kormánypártok tagjainak megnyilvánulásai valóban nem keverendők össze a kormányprogrammal, azonban Fico, mint kormányfő igenis elszámoltatható. A kormányprogram – saját bevallása szerint is – tartalmazza a status quo fenntartását, azaz a kisebbségek megszerzett jogainak fenntartását. Mármost Slota őrjöngése a szlovák állampolgárok nyugodt életvitelhez való jogát alapvetően sérti, ami a kormányprogramot is érinti. Vagy ha nem, akkor az azt jelenti, hogy a kormányprogramnak nem része az alapvető jogok biztosítása. Akkor pedig nagy baj van.

Tartomány?!

Másik kérdés, hogy a Smer-SNS koalíció programjában mennyire van benne a magyar-szlovák államközi kapcsolatok rombolása. Márpedig Slota kijelentése, miszerint – a Magyar Nemzetből idézve – Sólyom László államfő „úgy járja Szlovákiát, mintha az valóban Felvidék lenne, magyar tartomány” kevés dolognak használ, a két ország kapcsolatainak pedig a legkevésbé. Sólyom László államfő először is úgy járja Szlovákiát, mint Magyarország köztársasági elnök, ha ez nem tűnt volna fel Slotáéknak. Ehhez csak újságot kellene olvasnia. Egyébiránt meg a „nemzeti” pártvezér is úgy beszélt bele a pilisszentkereszti szlovák ház helyzetébe, mint szlovák politikus. Néhány logikaórára áthallgathatott volna Slota egyetemistaként. Tanulni persze soha nem késő.

Uniós dilettantizmus

Az Európai Unió újfent a döntésképtelenségét demonstrálja, mert szerintük a szlovákiai magyarok helyzete belügy. Ha belügy, akkor nyilvánvalóan belügy a különböző támogatások elosztása is, amelyekből a magyarság – különböző okokból kifolyólag – általában kimarad, vagy kevesebbhez jut hozzá. Ebből fakadóan az Európai Uniónak nincs joga beleszólni az agrártámogatások elosztásába, nincs joga beleszólni a különböző gazdaságpolitikai lépésekbe, s az EU-nak nincs joga eljárást indítani. Mert ez mind belügy, amennyiben elfogadjuk, hogy a nemzetiségi jogsértések belügynek minősülnek.

Kőrösi Viktor Dávid, Hírextra