Kassa Megye Önkormányzata ülésezett 2008. augusztus 27-én, a 24 pontos programból a legnagyobb érdeklődést a főellenőr-választás, valamint a Kelet-szlovákiai Galéria igazgatójának visszahívása keltette.

Főellenőr-választás:
A lukratív főellenőri posztra 12-en pályáztak. Ebből mindőssze 6-an mutatkozhattak be a képviselő-testület előtt. A két továbbjutó: Ondrej Bernát, a hivatal igazgatónőjének helyettese, és Vojtech Farkas, az eddigi főellenőr lett. Az első körben 25:18 arányú szavazatott kaptak, majd a második körben a szavazatok kiegyenlítődtek. Ilyen esetben sorsolással döntenek a győztesről. A szerencse Vojtech Farkasnak kedvezett, így ő lett a hivatal régi-új főellenőre.
Hogy miért veszített a SMER – MKP – függetlenek jelöltje? Talán mert „holtbiztos” eredményre sohasem lehet számítani.

A Kelet-szlovákiai Galéria igazgatójának visszahívása:
2008.8.31-i hatállyal visszahívták állásából Mgr. Peter Markovičot.
A megyei kulturális főosztály vezetője PhDr. Jana Kovácsová indokai:
2008 áprilisában sor került a megyei hivatalhoz tartozó kultúrális intézmények komplex kiértékelésére. A Kelet-szlovákiai Galéria az értékelésben alulmaradt.
A következő 5 évre tervezett elképzeléseiket is inkább a technikai fejlesztésre öszpontosították, annak ellenére, hogy a Galéria látogatottsága radikálisan csökkent.
A főosztályvezető asszony véleménye szerint az igazgató az elmúlt időszakban szakmailag többször hozott rossz döntést, felelős az általa irányított intézményben kialakult feszültségért, és nincs víziója a Galéria atraktív kulturális intézménnyé emelésére.
Mgr. Peter Markovič 6,5 éve vezeti ezt az intézményt. Egy gazdaságilag és szervezésileg lerobbant intézményt újított fel, részben adományokból. Véleménye szerint a kiadványok propagálása,
és új megbízások megszerzése mellet rendkívül fontos a technikai fejlesztés is. A látogatottság csökkenése általános tendencia, ami nem írható csak az ő rovására.
Panaszlevelét a megyei hivatal vizsgálja.
A megyei hivatal átmenetileg PhDr. Mária Kostičovát az igazgató helyettesét bízta meg az intémény vezetésével. Az igazgatói posztra pályázatot írnak ki.

Felvidék Ma, SZAKC Kassa