Azt a törvénytervezetet, mely Alexander Dubčeknek, a prágai tavasz legfőbb személyiségének állítana emléket, változtatások nélkül csak a Smer és a DSZM képviselői hajlandóak támogatni. A rövid, mindössze egymondatos – „Dubček különösen hozzájárult a demokráciához, a szlovák nemzet szabadságához és az emberi jogok érvényesítéséhez” – törvény az SNS és az ellenzék kifogásai ellenére ezen a héten második olvasatban a parlament elé kerül.

„Nem gondolom azt, hogy a törvénnyel kapcsolatban különösebb probléma keletkezne” – állítja annak beterjesztője, Boris Zala a Smerből. Ján Kovarčík a DSZM-ből szintén azt mondja, hogy a mozgalom a törvény mellett foglal állást. A nemzeti párt abban az esetben hajlandó a törvényt teljes mértékben támogatni, amennyiben a szöveg Dubček demokráciát erősítő érdemeit hangsúlyozza csak. Rafael Rafaj, a nemzeti párt parlamenti klubjának elnöke azon a véleményen van, hogy Dubček mellszobrát nem kellene a parlamentben elhelyezni, mindenesetre a párt támogatja a törvénytervezet második olvasatba történő utalását.
A KDM ellenzi az újabb érdemekről szóló törvényt, mivelhogy a kereszténydemokraták Dubčeket nem tekintik hősnek, jelentette ki ezzel kapcsolatban Daniel Lipšic. Az MKP részéről Bárdos Gyula azt mondta, hogy a törvényt „egy vagy két képviselőjük támogatja majd”. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió képviselői saját meggyőződésük és belátásuk szerint szavazhatnak, de valószínűleg nem fogják támogatni a törvénytervezetet.

SME, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikk:

Törvény Dubček érdemeiről? Még nem tudni, hogy mekkora lehet a támogatottsága