Az értelem távozását a politikából és a reálpolitikából semmi sem mutatja jobban, mint a szlovák-magyar kapcsolatok úgynevezett problémájának szlovák térfele. Persze, nem mintha a működési zavar amúgy nem létezne. Az államközi kapcsolatok már alaposan fagyponton vannak a státustörvény óta, 2006 júliusát követően pedig egyenesen ellenséges a viszony – írja Schutz Peter. Jegyzetét így folytatja: Amennyiben megvolna az akarat mindkét fél részéről, akkor az előremozdulást jelenthette volna az a gesztus, mellyel Hrušovský 2003. január 1-jén próbálkozott. Ehelyett azonban olyan „témák“ cikáznak az éterben, melyeket „politikai eseményeknek“ állítanak be, mialatt jelentőségük a nullával egyenlő. Állásfoglalások, nézetek, és a reagálásokra történő reagálások.
Ha kihagyjuk az egészből a tankönyvek témáját és a nemzeti párt elnökét – aki betöltött hivatalát tekintve nemzetközi botrányt jelent –, akkor az egész maradék egy üres halmaz csupán. Ami annyit jelent, hogy köszönőviszonyban sincsenek a reális politikai döntéshozatallal és tartalom nélküli dolgok csupán: autonómia, Beneš-dekrétumok, Kárpát-medencei képviselők fóruma, Magyar gárda, az „Orbán-veszély“, az MKP és különösen Csáky (valamint a hozzá hasonlók) démonizálása – ezek mind virtuálisan gyártott műbalhék, melyek a szlovák politikusok szájából elhangozva szítják a feszültséget és korbácsolják a kedélyeket. Méghozzá oly módon, hogy még az a kysucai lakos is, aki egyébként életében nem látott még élő magyart, alaposan megtanulja, hogyan kell őt gyűlölni és azonmód félni tőle. Úgy, ahogyan ők – Fico, Čaplovič, Maďarič, Mečiar és a többiek is teszik. Csak Szlovákiában lehetséges az, hogy a magas közhivatalt betöltők hétről hétre olyan „problémákon“ keresztül látassák magukat, melyeket saját maguk találnak ki. Abban a helyzetben, amikor harminc más komolyabb probléma vár megoldásra, mint a magyarokkal kapcsolatosak (persze az állami csődöt kivéve), akkor a televíziós csatornák a „Duna fölötti feszült kapcsolatok“ bohózatát játsszák. Ráadásul ugyanazokkal a csapnivalóan rossz színészekkel, akik a közvélemény-kutatások eredményeitől és saját szókliséiktől függnek, amelyeket – csibész diákok módjára – cetlipuskáikra felírva magukkal visznek a stúdióba. Teszik mindezt független kritikai visszajelzések nélkül, mert különben csökkenne a nézettség, és zavar támadna a nézők érzéseiben, akiknek egyébként az elégedetlenséget és ijedtséget kell mutatniuk, ellenkező esetben ugyanis a politikát már valamennyiük ignorálná.
Schutz Peter, SME
