Csáky elnökké választását követően nem bújt farkasbőrbe, nem csinált tisztogatást, s mint mindennek, ennek is ára van. Most saját bőrén tapasztalja az “ember embernek farkasa” népi bölcsesség érvényesülését. Másfél éves elnökösködése alatt szinte nem volt olyan hónap, hogy ne kelljen szembesülnie ezzel!
Az, hogy (amennyiben a szlovák hírtelevízió értesülései pontosak – ugyanis Szlovákiába ez sem egyértelmű) Hrubík Béla Csemadok-elnök felsorakozott Mede Vencel mellé a Csáky Pál MKP-elnököt bírálók közé, ha igaz a “madarat tolláról, embert barátjáról…” népi bölcsesség, akár logikusnak is tekinthető. Nem telt el még sok idő a Csemadok-elnökválasztás óta, Hrubík Béla minden bizonnyal emlékezik arra a támogatásra, amelyet anno Mede Venceltől kapott. A “Kukac” internetes fórumon Mede 2006. május 6-án “ország-világ előtt” koccintott Hrubík győzelmére, ahogy az említett fórum aznapi hozzászólása is mutatja:
(A képre kattintva megtekinthető a fotó eredeti környezetében is)
Hrubík Béla azonban jóval több ideje szereplője a felvidéki közéletnek, minthogy pillanatnyi érzelmi fellángolások vezérelnék. De ha esetleg mégis, abban sincs semmi rossz (sőt!), ha az ember emlékezik a baráti megnyilvánulásokra. A politikában viszont a “madarat tolláról…” helyett többnyire keményebb, mondhatnánk, farkastörvények uralkodnak, melyek lényege: hajsza a hatalomért…
Csáky Pál cselekedeteit nem vetette alá a farkastörvényeknek, így szembekerült velük. Politikai viharok, kreált botrányok sorozatán van túl, s miután kiderült, hogy a vezetése alatt álló, és egyre inkább gerincét kiegyenesítő párt a választópolgárok bizalmát is élvezi, sokak számára veszélyessé vált.
Elsősorban a szlovákok számára, akiknek nagyon jól megfelelt a Bugár-érában tapasztalt magyar simulékonyság, már csak azért is, mert azalatt a magyar párt egyre inkább veszített szavazataiból (a 2002-s 321 ezer szavazatról 2006-ban 269 ezer szavazat maradt, ami mínusz 52 ezer voks). De ami még ennél is nagyobb öröm volt a számukra, jelentős fogyás mutatkozott a szlovákiai magyarság létszámában is. Ha ez a tendencia folytatódik, a magyarság lassan, de biztosan kizárja magát a parlamenti politizálás lehetőségéből. Mi kell nekik több?! Legyen szó Ficóról vagy Dzurindáról, Slotáról vagy Mečiarról!
Másodsorban a volt pártvezetés híveinek, és a mögöttük álló pénzmágnásoknak. De ahogy a nagyvilág sem az albánok iránti szimpátia, hanem elsősorban gazdasági és biztonsági érdekek miatt engedélyezte Koszovót, úgy nekik is édesmindegy a felvidéki magyarság sorsának alakulása. Számukra csak az a fontos, hogy ott legyenek a zsírosbödönnél, és ha lehet, senki ne háborgassa nyugalmukat.
Harmadsorban pedig azok, akik ehhez a zsírosbödönhöz szerettek volna közelebb kerülni Csáky elnökké válásával. Pozíciókat és hatalmat remélve. Miután kiderült, Csáky nem hajlandó az általuk megálmodott bábu szerepét játszani, váltani akarnak. Most, míg van idő. Legnagyobb gondjuk az (miután Bugár Bélát erre nem tudták rávenni), hogy nincs vezéralakjuk, olyan, aki szóba jöhetne Csáky alternatívájaként. Nem egészen két évvel a parlamenti választások előtt Bárdos Gyula frakcióvezetőn kívül nincs olyan személyiség, aki alkalmas lenne az integráló szerepre, de Bárdos egyértelmű: nincsenek ilyen ambíciói.
Ők mind tudják, a választások közeledtével az idő ellenük dolgozik. Nemcsak a szlovákiai választásokéval, hanem a magyarországival is. Sokan már ma rettegnek Orbán Viktor ismételt miniszterelnökösködésétől, mi lesz még akkor, ha a felvidéki magyarságnak olyan parlamenti képviselete lesz, amely ezzel a “veszedelemmel” közösködik?! (Emlékezzünk vissza, hogy anno 2002-ben voltak, akik Duray Miklóst csaknem “felfalták”, mert felszólalni merészelt Orbán Viktor mellett!)
Csákynak ilyen körülmények között kell másfél éve vezetnie az MKP-t, és lám e röpke időszak alatt 15 pontos programjából legalább 12-t máris megvalósított. Fennáll a “veszélye”, hogy ellenzékből többet tesz az MKP a szlovákiai magyarság megerősödéséért, mint a kormányzati nyolc év alatt (és ha nem lenne – de szerencsére van – a Selye János Egyetem, akkor ez nem is lenne kérdés).
Csáky Pál persze, hibákat is elkövet a folyamatos nyomás alatt, mint például, hogy megnyilatkozásai közben hajlamos megfeledkezni arról, hogy egy egész fizetett “siserahadsereg” figyeli minden szavát, azzal a szándékkal, hogy amit ki lehet forgatni, azt megtegyék. Mint például legutóbb, amikor Mede vállalkozásait a szlovák közszolgálati televízióban a “čudný” jelzővel minősítette, a bulvársajtó rögtön lecsapott rá, és a szlovák nyelvből “kétes”-re fordította azt, holott annak megfelelője a szövegkörnyezettől függően “érdekes, furcsa, csodálatos vagy különös”, de semmi esetre sincs törvénytelenségre utaló tartalma. Hrubík Bélának ugyanakkor tökéletesen igaza van, amikor felháborítónak tartja, hogy az MKP berkein belül történő bizalmas levelezéséről a szlovák sajtó információkat kap (valahol lyuk vagy “tégla” van az MKP-bázis rendszerében? Vagy a másik oldalon?).
Pont egy évvel ezelőtt álltunk hasonló helyzetben. Akkor is éppen az MKP Országos Tanácsának ülése előtti időszak volt. Akkor játszi könnyedséggel hárították el a támadásokat. Most lehet, ismét választ kell adnia a testületnek, miszerint nem szűk csoportok gazdasági érdekének van döntő szerepe a felvidéki magyarság sorsának alakulásában.
– Felvidék Ma, Oriskó Norbert –
