A kormányülést követően, amelyen a jövő évi költségvetési tervet egyhangúlag hagyták jóvá a kormánypártok, Robert Fico kormányfő a legszociálisabbnak tartja azt.

“Olyan költségvetést hagyott jóvá a kabinet, amely a további gazdasági fejlődést szolgálja, amellett, hogy figyelembe vette a pénzügyi világválság következményeit is – jelentette ki a kormányfő. Soha nem növekedett még ennyivel az oktatásra, tudományos kutatásra fordítható tétel. De az ország története legszociálisabb büdzséjének is tartja a jövő évit, a tavalyihoz képest nyolc százalékkal növekszik a Munka-, Szociális- és Családügyi Minisztérium költségvetése.

Mindezt úgy érték el, hogy nem privatizáltak, nem emeltek adót és csökkentették az államháztartás deficitjét. “A tervezett kiadások a gazdaság teljesítményén alapulnak” – hangsúlyozta a miniszterelnök. “Az emberek az államnak, az állam az embereknek filozófiáját követjük” – jegyzete meg a kormányfő, miközben sorolta, milyen szociális juttatások összege emelkedik januártól. Az államháztartás hiányát 1,7 tized százalékban állapítottak meg, ami újabb pozitív rekord.

Sidó H. Zoltán gazdasági szakíró szerint a tervezet készítői néhány esetben túllőttek a célon.

Felvidék Ma, Pátria, k