A köztársasági elnök egyetért az oktatási miniszterrel abban, hogy a magyar iskoláknak szánt tankönyvek rendben vannak.

Ivan Gašparovič és Ján Mikolaj úgy véli, a negyedikeseknek szánt honismereti tankönyv teljes mértékben megfelel a kisebbségek művelődését szabályozó előírásoknak. Gašparovič szerint jó, hogy vannak ezek a könyvek, és jó, hogy kétnyelvűek. Mikolaj arról beszélt kettejük találkozója után, hogy hozzá kell szokni, ezentúl a tankönyvekben az eredeti földrajzi nevek szerepelnek majd. “Ugyanis, ha a térképeken és a szövegekben is más név szerepel, akkor a diákok sohasem tudják meg, hogy milyen elnevezésről van szó” – magyarázta a Szlovák Nemzeti Párt oktatásügyi minisztere, Ján Mikolaj. A szaktárca vezetője ugyanis nem bízik a gyerekek azon képességében, hogy megtanulják azonosítani a térképen és a szövegben más-más nyelven szereplő megnevezéseket.

Ivan Gašparovič köztársasági elnök is arra figyelmeztetett, hogy még a külföldi publikációkban, mint például az angol folyóiratokban, sem “Tatras”-nak nevezik a Tátrát, hanem “Tatry”-nak, szlovákul. A Mikolajjal való sajtótájékoztatójuk után még megjegyezte, hogy a Honismeret 4. tankönyv végén található egy szótár is, amely tartalmazza a magyar megnevezéseket.

Tegnap Brüsszelben, miután Göncz Kinga magyar és Ján Kubiš szlovák külügyminiszter az európai uniós csúcstalálkozó előtt áttekintette a vitás kérdéseket, szlovák részről elismerték, hogy az oktatási törvénnyel ellentétesen csak szlovákul szerepelnek a földrajzi nevek a magyar nyelvű tankönyvekben. Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes már utasította az iskolákat, hogy a jövőben olyan régebbi tankönyveket használjanak, amelyekben a földrajzi neveket mindkét nyelven, így magyarul is feltüntetik.

Göncz Kinga nehezményezte az európai uniós források elosztásának „diszkriminációját”, a támogatottak között ugyanis egyetlen magyar iskola sincs. Kubiš szerint a pályázatok még nem teljesen zárultak le, ezért ez korrigálható. Megállapodtak abban, hogy rövidesen összeül az illetékes vegyes bizottság, amelyik áttekinti a pályázati ügyeket.

Felvidék Ma, Pátria, sk