Budapesten a hétvégén rendezték Magyarország nyílt nemzetközi bajnokságát a sok helyütt ma is “magyar csodának” titulált Rubik-kocka kirakásában. A verseny a nemzetközi szövetség (WCA) égisze alatt zajlott, azaz, eredményei hivatalosak.

A verseny időzítése talán nem volt a legszerencsésebb, hiszen ugyanaznap rendezték a lengyel bajnokságot is, így a “nyugati” kockásoknak az közelebb volt. Budapesten a magyarországi versenyzőknek Szerbiából, Szlovákiából és Franciaországból voltak ellenfeleik.

A 16 kategóriában tartott verseny legjobb helyezéseit a magyar Baticz Milán érte el, akinek egyébként szerencséje is volt, mivel a legnagyobb kockazsonglőrnek tartott Kuti Mátyást nem engedték versenyezni (Kuti jelenleg a hivatalos versenyektől való eltiltását tölti, ám regisztrálta magát a nem hivatalos 6x6x6 és 7x7x7 -es kockakirakásba, de végül ott sem versenyezhetett). Baticz nyerte meg 13,20-as átlagidővel a legnépszerűbb versenyszámot, a 3x3x3-as kocka kirakását. A döntő legjobb határon túli magyar eredménye a vajdasági Kovács Rolandé (18,58 másodperces átlag).

A verseny iránt egyébként óriási volt az érdeklődés. Azóta, hogy négy éve nemzetközi szövetsége van a Rubik-kockának, folytonosan növekszik a népszerűsége. A 3x3x3-as kockaversenyen 123-an vettek részt, és mivel a döntőkben csak 32 hely volt, hosszú selejtezőt voltak kénytelenek tartani. A benevezett versenyzők közül korábbi eredményeiknek köszönhetően 15-en kiemelten jutottak az elődöntőbe, a maradék 17 helyre 108-an pályáztak. Köztük a felvidéki Oriskó Péter is, akinek a 12. helye sima továbbjutást jelentett. Első nekifutásra 19,12 másodperc alatt rakta ki a kockát, és ezzel fél másodperccel megjavította – az egyébként szintén általa tartott – hivatalos szlovákiai csúcsot (a lenti videón megtekinthető). A többi próbálkozása viszont 20 másodperc felett volt már. Oriskó Péter legjobb eredményét a kocka “vakon” (azaz bekötött szemmel) kirakásában érte el, ahol bejutott a döntőbe, és 4 perc 3 másodperccel (a memorizálásra fordított idővel együtt) a 8. helyen végzett.


(Videó indítása az alsó sávban lévő baloldali háromszöggel)

– Felvidék Ma, on –