Ismert mondás: „a magyar a magyarnak a legnagyobb ellensége!” A címben szereplő két személy óta ez gyakran így volt a magyar történelemben. Mindig a vesztünkre marakodtunk össze, és soha nem tanultunk belőle. Így van ez ma is. Lásd a Csáky és Tőkés találkozó körül, és más szamárságnak tűnő dolgokban kialakult, egész Szlovákiát és Magyarországot feltüzelő vitát, a diplomáciai levélváltásokat is beleértve. És még nincs vége. De kinek jó ez?

Nemrég az MKP kapcsán arról elmélkedtem, hogy a tartós sikerhez, egy kínai közmondás szerint négy adag érzelmi (empátia) és egy adag értelmi (intelligencia) képesség kell. Tettem ezt azért, hogy felhívjam az „István-párti” és a „Koppány-párti” hívek figyelmét az MKP-ban arra, hogy a 21. században már van annyi bölcseleti ismeretünk, hogy döntéseinket a több ezer éves múlttal rendelkező nemzetek sikereihez formáljuk, és ne essünk azokba a hibákba, amelyeken ők már okosan túljutottak. Csak az a vezető politikus tud egy közösséget a tartós siker irányba vinni, aki rendelkezik ezekkel, a képességekkel. Főleg, a négy adag empátiával. Beszéltem arról is, hogy ennek elsajátítását meg lehet tanulni, be lehet gyakorolni. Meg lehet tanulni azt, hogyan kell odafigyelni másokra, egy egész közösségre, hogy a demokrácia elveinek figyelembevételével, ne saját magam vagy egy érdekcsoport számára használjam ki a megszerzett hatalmamat vagy vezetői posztot, hanem az egész közösség érdekében.

Uraim, Istvánok és Koppányok az MKP-ban, tartsunk önvizsgálatot! Ami a múlt héten történt Csáky Pál úr körül, bárki is szervezte, az árulás és nem az empátiáról szól, nem a magyar közösség érdekéről, hanem a durva hatalomról, a diktatúráról. Az önös érdekekről. Ezeknek a „Koppányoknak” nincs helyük még a „hatalom”, az MKP vezetése közelében sem. Tudom, nehéz a volt hatalomtól, a kiváltságoktól elesni, közemberként élni annak, aki már megízlelte annak édes gyümölcsét, a magasabb jövedelmet, a hízelgők és rajongók hadát. Nevezzük akárhogy is a siker és a hatalom velejáróját, az igazi IQ és EQ akkor mutatkozik meg, ha a sikertelenség évei következnek, és újra kell építkeznünk. Azok az eszközök, azok az értelmi és empatikus képességek, amelyet ebben az újra építkezésben felmutatunk, azok az IQ és EQ mércéi.

Elemezzük ebből a szempontból most csak az „Istvánt” és a „Koppányt”. Ki tudott a másik partnere maradni, segíteni őt, az ő „vezetői” munkájában, és ezzel hozzájárulni a „vezér” és az egész közösség sikeréhez „honfoglaláskor”? Ki volt végig „fegyvertársa” a másiknak, és ki fordított hátat, amikor a „nép” nem az elsőszülöttet választotta? Ki gáncsoskodik és vádaskodik? Nem beszélve a tetten érhető kisebb-nagyobb „árulásokról”. Az elmúlt két évben az új vezérnek más dolga sem volt, mint a belső problémákat megoldani, vagy képletesen szólva, a „lázadókat letörni”, ahelyett, hogy az „ország”, az MKP sikereinek gyarapítására összpontosíthatott volna. Nem gyanús senkinek, hogy nem véletlenek ezek a dolgok és gondok? Nincs itt a vártnál is nagyobb „lázadás”? És mi a megoldás? A történelem ismétlődne, s vajon úgy kell mindennek megtörténnie, mint ahogy az ezer éve volt?

Szerintem nem! Viszont az sem megoldás, amit a vezérváltásban érdekelt haszonlesők hada szeretne. A harminc Júdás-aranyért mindenre képes ügyeskedők azt szeretnék, ha „István” önként távozna, és „Koppány” helyett, a vezéri rangban harmadik helyen álló személy venné át a „hatalmat” az MKP-ban. Azzal érvelnek, hogy a „külföld” is ezt támogatná.

Vajon elgondolkodott-e azon valaki – főleg ezek közül -, hogy mi lett volna a nemzet sorsa, ha István és Koppány látványosan békét köt és minden erejüket a közösen megszerzett „ország” gyarapítására fordítják. Vagy legalább látványosan Koppány a „gyepűire” vonul és segíti Istvánt a külső ellenséggel szemben? Ha akkor Koppány ismerte volna a kínai bölcseletet vagy legalább rendelkezik négy adag EQ-vel, mi a mai utódok, ma nem állnánk ezelőtt az ismétlődő gondok előtt.

Ez az ezer éve meg nem történt történet legyen az intő példa, de főleg a megoldás az MKP-ban.

Éles Dénes