A parlament ma több képviselői törvényjavaslatot vitatott meg. Tomáš Galbavý a Szlovák Televízióról és a Szlovák Rádióról szóló törvények módosítására vonatkozó javaslatot terjesztett elő.

 A Szlovák Demokratikus és Keresztény Úniós honatya egyebek mellett megszüntetné az előfizetési díjakat, s helyettük az állami költségvetésből finanszírozná a közszolgálati intézményeket.

Peter Gabura független képviselő a kerületi önkormányzatok működését szabályozó jogi normát módosítaná, a kereszténydemokrata Monika Gibalová pedig a szociális biztosításról szóló törvény módosítását indítványozta.

Sárközy Klárának, az MKP képviselőjének a nyugdíjtörvény módosítására vonatkozó javaslatáról is tárgyalt a plénum. A pénzügyi bizottság ajánlásával került a képviselők elé a pártok finanszírozásáról szóló jogszabály módosítása, amely szponzori támogatások feltételeit rendezné. Az előterjesztésekről délután ötkor szavaz a parlament.

Felvidék Ma, Pátria, sk