A Szlovák Labdarúgó Szövetség legutolsó ülésén újra foglalkozott a dunaszerdahelyi DAC csapatával és annak klubjával. Többek között a rózsahegyiek ellen zárt kapuk mögött megrendezendő mérkőzésről és a klubelnök valamint az edző szövetséget bíráló kijelentéseiről is szó esett.

A Labdarúgó Szövetséget nyugtalanítja, hogy a zárt kapuk mögött megrendezendő mérkőzés a közelből óriáskivetítőn lesz követhető a szurkolók számára. Az illetékes hatóságnak nem tetszik, hogy a stadion közvetlen közelében a sárga-kékek szurkolói futballünnepet szeretnének tartani, még ha annak apropóját egy szomorú esemény adta is. A Labdarúgó Szövetség közleménye kételyeinek ad hangot annak tekintetében, miszerint a DAC vezetősége nem tudja szavatolni a játék zavartalan lebonyolítását és a szurkolói találkozót csak 200 méterre a stadiontól engedélyezi.

Dunaszerdahely városa közleményében úgy reagált a Szlovák Labdarúgó Szövetség újabb DAC-ellenes megnyilvánulására, hogy az illetékes futballért felelős vezetők végre beláthatnák, hogy a foci többek között a szurkolókért is van. Ezenkívül a közleményben megtalálható az is, hogy a város engedélyt adott a nyilvános kulturális rendezvény megvalósítására és ezt a Labdarúgó Szövetség nem tilthatja meg, mert egyáltalán semmiféle jogköre nincs erre vonatkozólag.

A DAC FAN KLUB és a város vezetősége kb. 3000 szurkolóra számít, akik óriáskivetítőn követhetik élőben a mérkőzést. A szerzői jogokat a Šport Progress társaságtól szerezték meg a szervezők. A rendezői feladatokat a fanklub tagjai látják majd el mellényben és a városi rendőrség is jelen lesz az akción. Amennyiben minden sikeresen zajlik le, a szervezők szeretnék megismételni az óriáskivetítős közvetítést november 29-én, amikor a DAC a Máriatölgyes csapatát fogadja majd.

Felvidék Ma, atos