Tegnap este Csáky Pál valamennyi mérvadó magyarországi televízió háttérműsorában elmondta, az MKP tárgyalni szeretne Robert Ficoval a szlovák-magyar ellentétek mérséklése érdekében.
Az MKP elnökségének véleménye szerint konkrét lépésekben kellene megegyeznie az MKP-nak és a Smernek, mint például a szlovákiai magyar iskolák tankönyveinek nyelvhasználatát szabályozó törvény, amit az elmúlt héten második olvasatba utalt a szlovák parlament, a kormánypárti Smer képviselőinek támogatásával.
Az Echo TV Napi aktuális műsorában telefonbeszélgetést hallhattunk, a Duna TV Közbeszéd-jében már élőben jelent meg Csáky Pál. Néhány perc múlva pedig már a magyar közszolgálati televízió Az Este műsorában Németh Zsolttal, a magyar Országgyűlés fideszes képviselőjével, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnökével közös beszélgetésben vett részt.
Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a két országban jelentkező szélsőséges megnyilvánulásokat nem lehet összemosni, hiszen Szlovákiában kormányzati szerepet tölt be a nemzeti párt, miközben Magyarországon elszigetelődő, marginális jelenségről van szó.
Csáky Pál szerint Szlovákia immár felfigyelt Brüsszel figyelmeztetésére illetve az USA-ból érkező jelzésekre, és fontos elmozdulásnak tartja, hogy Robert Fico már nem zárkózik el attól, hogy “semleges” területen találkozzon magyar kollégájával. Eddig a hivatalos pozsonyi látogatáshoz ragaszkodott, amire viszont Gyurcsány Ferenc nem reagált.
Közben Monika Flašíková-Beňová, a Smer EP-képviselője az MKP tárgyalási ajánlatára úgy reagált a szlovák médiákban, hogy a két ország közötti rossz viszony miatt Gyurcsány-Fico találkozóra van szükség, ehhez nem szükséges az MKP közvetítése.
A két ország külügyminiszterének Brüsszelben nem formális találkozón volt alkalma a szlovák-magyar viszonyról szót váltani. Ján Kubiš újra megerősítette, Szlovákia számára elfogadhatatlanok a magyarországi oldalról érkező sértő megnyilvánulások, de ugyanígy a Szlovák Nemzeti Párt elnökének kijelentései, amit szerinte nem lehet azonosítani a szlovák kormány álláspontjával.
Felvidék Ma, pog