A magyar külügyminiszter “személy szerint derűlátó, mivel a két állam azonos szövetségek tagjaként az együttműködés mellett kötelezte el magát.”

A magyar külügyminiszter egy pénteki sajtótájékoztatón kijelentette: változatlanul bízik abban, hogy a szlovák fél átadja a dunaszerdahelyi incidens videofelvételeit, ám ha egy-két héten belül mégsem kapunk semmit, akkor lépni kell.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a konszolidált viszony kölcsönös érdek, és fontos lenne, hogy az európai uniós értékek, valamint a jószomszédság alapján elinduljon a közeledés. Megjegyezte, hogy a magyar kormány határozottan fellépett a zászlóégetés ellen, miközben a másik oldalon a nacionalizmus megjelent a parlamenti-kormányzati döntésekben, pedig az lenne a jó, ha folyamatos és építő párbeszéd zajlana minden szinten.

Ő maga személy szerint derűlátó, mivel a két állam azonos szövetségek tagjaként az együttműködés mellett kötelezte el magát, és mutatkoznak kedvező jelek a politika szintjén is. Így a tankönyvek földrajzi névhasználatára vonatkozó törvényt első olvasatban már jóváhagyta a pozsonyi parlament, és az uniós pályázatok elbírálásakor újabban magyar iskolák is bekerültek a nyertesek közé. A gond inkább a kettős beszéddel van, mert egyrészt jól alakulnak a civil, a gazdasági és oktatási kapcsolatok, másrészt viszont bizonyos nyilatkozatok nem mindig szolgálják a közeledést.

Kitekintő, KÜM