Továbbra sem tudni, mennyit fizetünk jövőre a hőszolgáltatásért. A Távhő-szolgáltatók Szlovákiai Szövetségének vezetője, Miroslav Obšívaný szerint a vállalat egyelőre nem tudja, mennyit fizetnek jövőre a földgázért.

Az Árszabályozási Hivatal ugyanis még nem döntött az árképzési javaslatról, holott a törvény szerint a javaslatot október 30-ig kell benyújtani. A földgáz ára alkotja a hőszolgáltatási árak 70 százalékát. De nincs meghatározva sem a háztartási gáz ára, sem pedig a villanyé. “Ezt azt jelenti, hogy a 2009-es évre ajánlott árakkal kell dolgoznunk” – figyelmeztetett Jozef Krázel, a Távhő-szolgáltatók Szlovákiai Szövetsége elnökségének alelnöke azzal, hogy megismétlődhet az előző évi helyzet, amikor az árak az év közben változtak. Elképzelhető az is, hogy alaposan megnövekedik a hőszolgáltatás ára.

Azok a hőszolgáltatók, amelyek ebben az évben a januárban meghatározott földgáz árából indultak ki, valószínűleg emelik majd a gáz árát. Azok, amelyek az árakat szeptember elsejével vagy november elsejével emelték, azoknál 2009-ben csökkenés várható. A mártoni hőszolgáltató nem tervez árváltoztatást, Nyitrán és Pozsonyban mérsékelt árcsökkenésre lehet számolni. A hő jövő évi megrendelése 5-7 százalékkal alacsonyabb, mint 2008-ban. A fix költségek, vagyis a beruházás, a bérek és a karbantartási kiadások, 2009-ben változatlanok maradnak.

Felvidék Ma, Pátria, sk