Alexander Fleming felfedezése százezrek gyógyulását tette lehetővé, a penicillin volt ugyanis az első antibiotikum, amely a fertőző betegségek elleni sikeres harc kezdetét jelentette. A nyolcvanéves penicillint máig is használják.
Alexander Fleming brit tudós elsősorban a sztafilokokkuszok kutatásával foglalkozott. Az új gyógyszert 1928-ban fedezte fel, teljesen véletlenül. Egy régi Petri-csészében lerakódott penészréteget figyelt meg, amely olyan anyagokat bocsátott ki, melyektől a környező mikróbák elpusztultak. A tömeggyártásról ekkoriban azonban még nem lehetett szó, mivel a tiszta penicillint még nem tudták izolálni. Ez csak a második világháború idején, 1940-ben sikerült két tudósnak – Ernst Chain és Howard Florey – Nagy-Britanniában, majd nem sokkal ezután a gyógyszergyárak is megkezdték az antibiotikum tömegtermelését.
A 20. század második fele aztán újabb áttörést hozott, ugyanis az 50-es években újabb antibiotikumokat fedeztek fel, köztük a jól ismert sztreptomicint, később a tetraciklint és az erytromycint. Ma pedig ott tartunk, hogy az orvosok több mint száz különböző fajta antibiotikum közül választhatnak, amikor gyógyszer- és receptírásra kerül sor.
Az antibiotikumok szedésével kapcsolatban azonban nem árt az óvatosság, ugyanis a gyakori antibiotikumos kezelés allergiás reakciókat válthat ki, bizonyos idő után pedig a baktériumok ellenanyagot képesek termelni, így a gyógyszer hatástalan maradhat.

SME, Felvidék Ma,tt.