Szlovákia elismeri a Koszovóban kiállított útleveleket, bár a szlovák Külügyminisztérium ezt eleinte tagadta. Minderről a Rádio Express adott hírt, a belgrádi szlovák nagykövetség internetes portálján megjelent információkra hivatkozva.

A szlovák vízumot igénylők számára a nagykövetség internetes oldalán ugyanis van egy külön rubrika a koszovói útlevéllel rendelkezők számára is. Eduard Kukan egykori külügyminiszter szerint jól ismert Szlovákia álláspontja Koszovó függetlenségével kapcsolatban. Ugyanakkor nem szabad úgy tenni, fogalmazott Kukan, mintha nem vennénk figyelembe a realitásokat. A koszovóiak ugyanis utaznak Szlovákiába, úgyhogy a koszovói útlevelekkel kapcsolatban én is behunynám mindkét szemem, és elismerném ezeket, tette hozzá.

Koszovó egyébként szeptember végén kérte levélben a szlovák hatóságokat, hogy ismerjék el az új útiokmányokat. A koszovói elnök és az ottani külügyminiszter valamint Ján Kubiš szlovák külügyminiszter közti New York-i találkozón mindkét fél konstatálta, hogy a koszovói útleveleket azok az uniós országok is elfogadják, melyek egyébként nem ismerik el Koszovó függetlenségét.
SITA, Felvidék Ma