Gyurcsány-Fico találkozó lesz szombaton. Budapesten a kormányszóvivő bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc – miután ma délelőtt találkozott a Magyar Koalíció Pártja elnökével és alelnökeivel – felhívta a szlovák miniszterelnököt, és megállapodtak, hogy találkoznak Komáromban.

 

A magyar kormány szükségesnek tartja, hogy mielőbb munkatalálkozóra kerüljön sor a két miniszterelnök között, hogy megerősítsék elkötelezettségüket az együttélés európai normái, értékei és elvei mellett – jelentette ki Daróczi Dávid, hozzátéve, fontos, hogy mindkét ország megerősítse: vezetői nem engednek a szélsőséges nacionalizmus és radikalizmus csábításának.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a délelőtti találkozón részt vett Csáky Pál, az MKP elnöke, valamint Bárdos Gyula és Szigeti László alelnökök.

A konzultáción egyetértettek abban: mindkét nemzet érdeke az, hogy békében, nyugalomban, egymást tisztelve éljenek egymás mellett, olyan országban, amelyben a nemzeti kisebbségek összekötő kapcsot jelentenek.

Az a történelmi tapasztalat, és ez igaz ma is, hogy a két ország között felvetődő kérdésekben a megoldást párbeszéd keretében kell keresni – ismertette a találkozón elhangzottakat.

A kormányszóvivő szerint a résztvevők fontosnak tartották, hogy most, amikor a korábbinál több feszültség terheli a két ország viszonyát, széleskörű és intenzív párbeszéd legyen a legfelsőbb szinten is.

Felvidék Ma, Pátria, sk