Hosszú mosolyszünet után, ma legfelsőbb szinten tartott egyeztetést a Magyar Koalíció Pártja és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt.

A két pártelnök barátságos hangulatúnak nevezte a találkozót, amelyen konkrét kérdésekről cseréltek eszmét. Többek között a gazdasági válság enyhítésére irányuló kérdésekről, de a magyar iskolák számára készülő tankönyvekről is, amelyekkel kapcsolatosan Mikuláš Dzurinda is elismerte, hogy sérült az eddigi jogállás. A két párt szorgalmazni fogja, hogy a demokratikus parlamenti pártok jó megoldást találjanak a problémára. Erről kérdezte Csáky Pált, az MKP elnökét a Napi Krónika.
Az MKP elnöke a találkozót követően elmondta, egyezség született arról, hogy a jövőben folytatni fogják ezeket a találkozókat, konkrét témákra vonatkozóan. Értékelték a második pillér védelmére irányuló közös akciójukat. De abban is egyetértettek, hogy hétfőn, november 17-én közösen ünneplik meg a bársonyos forradalom évfordulóját. Szó esett arról a gazdasági csomagról is, amelyet az SDKÚ terjesztett elő. Ez – Csáky szerint – az MKP gazdasági szakértői számára is elfogadható, ami annyit jelent, hogy a mai naptól ez már SDKÚ-MKP-s közös csomag.
A Dzurinda vezette párt ennek fejében második olvasatban támogatja az MKP oktatási törvényét. A szakértők most tárgyalnak a parlamentben annak pontos formájáról, de úgy, hogy az első helyen a szerves szövegben a kisebbségi nyelv használata szerint legyenek a földrajzi és történelmi nevek feltüntetve.
Csáky elmondta, hogy ezen kívül politikai összefüggésekről is tanácskoztak. A legfontosabbnak viszont azt tartja, hogy ezt a most elindult kapcsolatrendszert tovább kell vinni és fejleszteni.
Az SDKÚ tizenöt gazdaság-élénkítő csomagot készített elő, de elfogadták az MKP javaslatát is, vagyis hogy vissza kell vonni azt a parlamenti törvényt, amely kimondja, hogy az ipari beruházások esetén a föld bonitására vonatkozóan jelentős összegeket kell a föld kivételéért fizetni. Ez korábban törvényként már érvényes volt, de a Dzurinda-kormány megszüntette. A Fico vezette kabinet viszont ismét visszahozta a jogrendbe. Csáky szerint ez a törvény azonban egy kicsit fékezi a dél-szlovákiai beruházási lehetőségeket. Az MKP azonban örömmel vette, hogy az SDKÚ is magáénak vallotta a javasltukat.
A honismereti tankönyvekkel kapcsolatban megegyeztek abban, hogy a kisebbségek tanítási nyelvén szerepel a földrajzi név, aztán zárójelben a szlovák megnevezés. De azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a tankönyv végén legyen egy szlovák-magyar helységnévszótár.
Csáky elmondta: az SDKÚ pozitívnak tartotta az MKP-val való nyolcéves kormányzást, hiszen akkor nem voltak ilyen problémák, mint az utóbbi két évben. Érdekességként említette, hogy utólag értékelik csak pozitívan a közös kormányzati tevékenységüket. „Akkor ugyan sok mindennel nem voltunk elégedettek, én is többet szerettem volna elérni és megvalósítani, de az SDKÚ részéről sem érkezett mindig megfelelő támogatás“ – hangsúlyozta a pártelnök, aki elmondta azt is, hogy a kormányzásuk idején Dzurindáék nem támogatták a kisebbségi kulturák finanszírozásáról és kisebbségi törvényről szóló elképzelésüket. Az MKP azt szerette volna, ha ezekre a célokra az állami költségvetés bizonyos százalékát garantálnák. Az akkori pénzügyminiszternek, aki nem volt más, mint Ivan Mikloš, ez elfogadhatatlan volt. Csáky azonban pozitívan értékelte azt, hogy az idén, ellenzéki képviselőként viszont már ugyanezzel a megoldással jött a közszolgálati médiák finanszírozását illetően. „Mi örülünk, hogy nem nekünk kellett megváltoztani a véleményünket“ – nyilatkozta a pártelnök.

Felvidék Ma, Pátria, sk