Szlovákiai magyar képzőművészek emlékeztek Esterházy Jánosra a Magyar Kultúra Alapítvány budavári székházában.
A szlovákiai magyar képzőművészek a 2007-es Esterházy-emlékév ihletésére készült műveiből a Pozsonyi Magyar Galéria és a Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás kiállítást szervezett, amelyet ez év nyarán mutattak be Pozsonyban, a Csemadok székházban. Ezt a kiállítást hoztuk el Budapestre, ahol a Magyar Kultúra Alapítvány jóvoltából a várbeli székház galériáján kerül bemutatásra.
A megnyitóra 2008. december 8-dikán került sor. A rendezők és szervezők hívására igen sokan jöttek el, zsúfolásig megtelt a terem, biztos meghaladta a százat a jelenlévők száma.
A felvidékieket is sokan képviselték, itt volt többek között Peczár Károly pártigazgató, Pogány Erzsébet és Hodur Éva a Társulástól, Schnierer Ilonka és barátai a pozsonyi Esterházy-hívők képviseletében, Jaksics Ferenc és mások a kiállító művészek közül.
A hazai közéletből is több jeles résztvevő volt: pl. Rostás-Farkas György cigány író és lapszerkesztő, Kassai Ferenc mérnök, kamarai elnök, Petrássy Miklós önkormányzati képviselő, a tatabányai Esterházy-szobor megvalósítója, Szabó Tibor és Bálint-Pataki József volt kormánytisztviselők, Messik Miklós, a MEVE elnöke. Az Esterházy –ügyhöz tartozók közül Török Bálintot, Horváthné Kmoskó Máriát, Pröhle Évát és Stelczer Elemér özvegyét, Örkényi Évát kell kiemelnünk.
Az estet Badacsonyi Ildikó, az Alapítvány rendezvényszervezője nyitotta meg, majd Martényi Árpád üdvözölte a vendégeket. Az akadályoztatása miatt távol maradt Bárdos Gyula Esterházyt méltató beszédét Szabó Tibor olvasta fel. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke Esterházy szellemiségének ápolásáról és mai megvalósításáról szólt. A kiállítás anyagát Kalita Gábor művészeti vezető mutatta be.
Kedves színfoltja volt a kicsit hosszúra nyúlt, de tartalmas és változatos megnyitónak a Székesfehérvárért Művészkör fellépése: egyrészt előadóművészeik verssel és zenével tették színessé az ünnepséget, másrészt Simon M. Veronika, a Kör vezetője 6 db, a képzőművészeik által készített és Esterházyról szóló képet adott át Kalita Gábornak, azaz a Pozsonyi Magyar Galériának.
A megnyitó után, ahhoz kapcsolódva és a fogadás idejét felhasználva a rimaszombati alkotópáros, Vörös Attila és fia mutatták be a Molnár Imre sugallta és a Külügyminisztérium finanszírozta Esterházy dokumentum-filmjüket, amely sikert aratott, többen érdeklődtek iránta.
További képek a megnyitóról megtekinthetők a képgalériában.
A fogadás alatt élénk eszmecsere folyt a nagy ügy érdekében.
A kiállítás december végéig lesz nyitva, szervezzük, hogy a budapesti iskolák, de főleg a kerület iskoláinak diákjai látogassák meg a tárlatot.
Szervezzük továbbá, hogy maradjon még itt Magyarországon a kiállítás és januártól más helyszíneken is kerüljön bemutatásra.
„Az a tény, hogy ilyen és ehhez hasonló programok vannak, azt mutatja, hogy Esterházy János társadalmi rehabilitálása megtörtént, szobrok, emlékkiállítások hívják fel erre a figyelmet. Előbb-utóbb el kell jönni annak az időnek, amikor a közélet szereplői, a hatalom tényezői is megteszik ezt” – hangoztatta Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke.
Az ünnepségen Bárdos Gyula, az MKP-frakcióvezetőjének beszédét Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke olvasta fel. A beszéd teljes szövegét közöljük:
Mélyen tisztelt hölgyeim, uraim,
kedves barátaim!
Amikor tizennégy évvel ezelőtt a szlovák parlament magyar képviselői megalapították a Pro Probitate-A Helytállásért díjat, gróf Esterházy János bátor, a mindenkoron befogadó magyar és a mélyen humánus, keresztény ember előtt tisztelegtünk, és bízva bíztunk abban, hogy a legnagyobb felvidéki magyar politikust immár végérvényesen rehabilitáltuk. Talán Esterházy János minden korban aktuális gondolatai is vezéreltek bennünket, nevezetesen azok, amelyeket a Magyar Párt elnöke 1939-ben ekképp fogalmazott meg: „Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.”
Szemünk előtt lebeg Esterházy János példát adó munkássága és becsüljük is nagyságát, csak abban tévedtünk, hogy végérvényesen megtalálta méltó helyét történelmünkben, hogy végérvényesen visszatért közénk, és Szlovákia, a szlovák nép is felismeri benne azt az antifasiszta gondolkodót, aki bár mindenkor a magyar kisebbség érdekeit tartotta a legfontosabbnak, de soha nem cselekedett más nemzetek ellen. Igazunk, Esterházy igaza ragadott magával hitünkben, reményeinkben, valahogy úgy, ahogy Kőszegi Ábelt, aki 1989-ben eképpen fogalmazott „Levélféle néhai gróf Esterházy János úrhoz” című vallomásában: „Feltámadunk! A temetőink bejáratánál olvasható felirat transzcendens igazáról Önt, a hithű katolikust felesleges lenne meggyőzni. Magamat, magunkat annál inkább, hogy van evilági feltámadás is. Gróf Esterházy János nevét és mártíromságát évtizedeken át a tiltás, az agyonhallgatás és a feledés homálya fedte. Most ismét életre kelt és közöttünk lakozik. (…) Tisztelet szelleme feltámasztóinak, és azok hitének, akik szerint rövidesen utcák, terek, épületek viselik majd Esterházy János nevét. „Vanitatum vanitas” — mondaná Ön, gróf úr. Holott nekünk, az élőknek van szükségünk nevének és cselekedeteinek mementójára, hogy hihessünk az igazság feltámadásában, hogy tudjuk, nem csupán Krisztus volt képes megváltani a világ bűneit, hanem az ember is tud ember maradni a bűnös világban.”
Bízva bíztunk hát Esterházy János végső rehabilitásában, de tévedtünk, ahogy Kőszegi Ábel is: nem hordozzák még ma, 2008-ban sem Esterházy János nevét utcák, terek, épületek, s ha mégis, az kivétel, szinte a véletlen műve. Mégsem mondjuk: „Vanitatum vanitas”, mert Esterházy János életével, magatartásával, emberségével és magyarságával igazolta, a földi életben sem mulandó és hiábavaló minden. Nem lehet ugyanis hiábavaló és főként nem lehet mulandó az a magatartás és szabadságfilozófia, amelyet Esterházy János a dühöngő fasizmus napjaiban, óráiban, a szlovák bábkormány és a Gestapo által fenyegetve is felvállalt és fennen hangoztatott már 1940. május 15-én parlamenti felszólalásában, vagyis pontosan két évvel azelőtt, hogy a szlovák parlamentben egyedül szavazott zsidó polgártársai kitelepítése ellen. Idézem: „Hihetetlen, hogy ebben az országban, amelynek feje egy katolikus pap és a kormány elnöke ugyancsak egy magát mélyen hívőnek valló katolikus, aki gyakran járul az Úr asztalához, olyan dolgok történnek, amelyekre figyelmeztetni akarok. Általánosan tudott, hogy Illaván van egy koncentrációs tábor. Ebbe a táborba gyakran olyan emberek is kerülnek, akik teljesen bűntelenek. Ott pedig a legirgalmatlanabb körülmények között nyomorban kell heteket, hónapokat tengődniük, úgy, hogy elvesztik az egészségüket. Nem fogadom el a koncentrációs táborokról szóló törvényt, és az a véleményem, hogy csak azt lehet bezárni, aki törvényellenes cselekedet visz végbe, méghozzá úgy, hogy először állítsák bíróság elé, és ha az bizonyítja bűnösségét, akkor büntessék meg.”
Tehát — kedves barátaim — ezért sem fogadhatjuk el, hogy a földi életben minden mulandó és hiábavaló. Nem tehetjük, mert ha figyelmesen hallgatjuk Esterházy János okfejtését a kárpát-medencei népek egymásrautaltságáról, amelyet 1940 novemberében mondott el ugyancsak a szlovák parlamentben, akkor önmagunkat, a szlovákiai magyar politikai és társadalom állásfoglalását és magatartását kérdőjeleznénk meg. Hogy is mondta a szlovák nemzetgyűlés akkori egyetlen magyar képviselője? „Nekünk, akik a Duna-medencében élünk, és akik a politizálás háládatlan mesterségét folytatjuk, kötelességünk azon munkálkodni, hogy olyan légkört teremtsünk, mely légkör biztosítja egyrészt a szomszédos államok nyugodt egymás mellett való élését, másrészt lehetővé teszi, hogy ha valamely országban vannak nemzetiségek, úgy azok tagjai teljes mértékben egyenrangú állampolgárként élhessék ki nemzeti életüket.”
Vanitatum vanitas. Igaz? Lehet mulandó Esterházy keserű vallomása és a keserűségben is ésszerűen megfogalmazott elvárása a szlovák-magyar együttélésről? Hallgassuk, miként vallott a Magyar Párt Központi Pártvezetőségének 1943. szeptember 2-án megtartott ülésén: „Szinte fölöslegesnek tartom újból hangoztatni azt a régi magyar álláspontot, ami ugyancsak a szívemből jött mindig, hogy a legjobb akarattal és legőszintébb érzésekkel viseltetünk a szlovákok iránt. Kár, hogy a szlovák oldalon nem tudnak vagy nem akarnak hinni e tétel őszinteségében. A háború befejeztével, mikor a békés építés ideje elkövetkezik, mi, akik itt élünk a Duna-medencében: egymásra leszünk utalva. Ne teremtsünk olyan légkört magunk körül, mely riasztó válaszfalként meredezik közöttünk: ellenkezőleg, igyekezzünk már most olyan légkört teremteni, ami az igaz keresztény és nemzeti alapon álló békét szolgálja.”
Mélyen tisztelt hölgyeim, uraim, kedves barátaim!
Sosem lehet hiábavaló és múlandó a keresztény erkölcsű, humánus emberi és tisztességes magyar magatartás, gondolkodás- és cselekvésmód. Minden nemzet akkor érdemes jobb sorsra és örök életre — idéztük Esterházy hitvallását —, amely meg tudja becsülni nagyjait. Meg tudjuk, meg akarjuk becsülni nagyjainkat, szemünk előtt lebeg követésre méltó munkásságuk. Olyannyira így van ez, hogy a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselőinek kezdeményezésére december 3-ától immár Brüsszelben, az EU „szívében” is hirdeti egy portré, hogy „Gróf Esterházy János, a modern kereszténydemokrácia képviselője, az emberi és kisebbségi jogok védelmezője”. Az Esterházy-portré alatt pedig egy jellegzetes idézet a legnagyobb szlovákiai magyar politikustól, amely napjainkban szinte hihetetlen aktualitással nyilall minden jóérzésű és jó szándékú ember tudatába: „Nyíltan és bátran vallom a tételt, mely szerint nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami bennünket közelebb hoz, és nem azt, ami bennünket eltávolít.”
Nyilván elhiszik, hogy örömmel számoltam be erről az új fejleményről. Ugyanúgy örömmel tölt el azonban az is, hogy mindezt egy megnyitó kapcsán mondhattam el Önöknek, mert ez a tény meg azt jelenti, a politikusok, politológusok, történészek és közírók után immár egy újabb fontos társadalmi réteget ihletett meg életével és munkásságával gróf Esterházy János. Magyarországi és szlovákiai magyar grafikusok és festőművészek alkotásaiból láthatunk ma egy szeletet,azokból a képekből, amelyek konkrétan a nagy szlovákiai magyar politikust láttatják, avagy az ő emlékének szentelték az alkotók. Nem vagyok avatott szakembere a képzőművészetnek, ennélfogva nem lehet tisztem értékelni a kiállítás anyagát, azt viszont elmondhatom, hogy emberként megható számomra a szeretet, amely ezekből a képekből visszaköszön ránk, politikusként pedig szeretném megköszönni minden alkotónak, hogy munkásságával hozzájárul Esterházy János emlékének megőrzéséhez, ismertségének terjesztéséhez. Természetesen köszönet jár a Rákóczi Szövetségnek, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulásnak, valamint a Pozsonyi Műtermek Szabad Művészeti Társulásnak, amiért felkarolta ennek a kiállításnak a gondolatát és együttes munkával meg is valósították, na meg a Magyar Kultúra Alapítványnak, amely támogatásával járult hozzá e nagyszerű esemény megvalósításához.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim, kedves Barátaim, eleget téve a felkérésnek megnyitottnak nyilvánítom a kiállítást és mindannyiuknak jó szórakozást, igaz művészi élményeket kívánok.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Felvidék Ma, Martényi Árpád
