Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője részt vett a szlovák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. Bárdos rámutatott arra, hogy a miniszterelnök vezette Smer és a kormány ígéretei valamint cselekedetei ellentétben állnak egymással.

“Hogyan lettek népszerűek? Úgy, hogy bírálták az előző kormányt, miszerint amit azok tettek, minden rossz és változtatásra szorul. De kérdem, a 20 és 50 koronás vizitdíjak eltörlését (amely egyébként kitűnő kampányfogás volt) leszámítva milyen jelentős változások történtek? Semmi, sőt ellenkezőleg. Ha összehasonlítjuk az EU-alapokból való merítés hatékonyságát, napjainkra visszaesést tapasztalhatunk”.

Ami  a Lisszaboni Szerződés MKP-általi megszavazását illeti, és amely egyben törést jelentett az ellenzéki együttműködésben, Bárdos Gyula ma is helyesnek tartja pártja akkori döntését. “Nincs mit megmagyaráznunk. Ha valaki ismeri a Magyar Koalíció Pártját, vagy akár annak elődpártjait, akkor egyértelmű számára, hogy az MKP-nak meg kellett szavaznia a Lisszaboni Szerződést, amelynek megszavazása nem az ellenzék vagy a kormánykoalíció érdeke, hanem valamennyi állampolgáré” – mondta.

– Felvidék Ma –