Csáky Károly kalendáriumi szokásokkal kapcsolatos kutatásainak eredménye a jelen kötet: a nyári és az őszi ünnepkör szokásairól, hiedelmeiről szól.

 

Az e témakörből 2005-ben megjelent első kötet – Katalin-naptól Gergely-napig – a téli, a 2006-ban kiadott második kötet – Sándor-naptól úrnapig – pedig a tavaszi ünnepkör szokásait és hiedelmeit mutatta be. Így most ezzel a kötettel teljessé vált a szerzőnek az esztendő hagyományait bemutató monográfiasorozata. Szeretettel ajánlom a magyar hagyományos népi kultúra, a népi vallásosság iránt érdeklődő olvasók figyelmébe Csáky Károly nyári és őszi kalendáriumát, mely az előző két kötettel együtt érdekes, tanulságos olvasmány a szakemberek és a nagyközönség számára egyaránt.
Kiadta a Lilium Aurum.

Felvidék Ma