Az euróövezetben az ipari termelés októberben 1,2 százalékkal elmaradt a szeptemberitől, és 5,3 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken. Szeptemberben 2,7 százalékos volt az éves visszaesés. Az egész EU-ban az ipari termelés októberben szintén 1,2 százalékkal elmaradt a szeptemberitől, és 5,0 százalékkal az egy évvel korábbitól is. Szeptemberben 2,4 százalékos volt az elmaradás az egy évvel korábbitól.

Az EU statisztikai hivatalának összeállításában még nem szerepelt a KSH korábban pénteken megjelent adatsora arról, hogy a magyar ipar termelése októberben 1,9 százalékkal csökkent szeptemberhez képest, és 7,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A cseh ipar 8 éve nem volt ilyen rossz helyzetben

Szlovákiában októberben 3 százalékkal, Lengyelországban 0,7 százalékkal, Romániában 3,4 százalékkal csökkent az ipari termelés szeptemberhez képest. Az egy évvel korábbihoz képest októberben a szlovák ipar 0,1 százalékkal, a lengyel szintén 0,1 százalékkal teljesített többet, ellenben a román ipar 3,2 százalékkal, a cseh 7,6 százalékkal elmaradt a tavaly októberitől – a cseh ipar számára október nyolc éve a legrosszabb volt.

Még sosem volt ekkora recesszió az euróövezetben

Az euróövezet gazdasági teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedhez képest, erősítették meg az EU-statisztikai hivatalában a múlt héten a novemberben kiadott előzetes becslést. A második negyedben is 0,2 százalékkal zsugorodott az euróövezeti gazdaság az előzőhöz képest: két egymást követő negyedévi visszaesés recessziót jelent, ilyen még soha nem fordult elő az 1999-ben megalakult euróövezet történetében.

Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezet átlagos GDP-növekedése a mostani becslés szerint 0,6 százalékosra lassult a harmadik negyedben a második negyedévi 1,4 százalékról. Az első becslés meg 0,7 százalékos harmadik negyedévi növekedésről szólt.

Az Európai Unió egészének gazdasági teljesítménye is 0,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedhez képest, hasonlóan az euróövezeti GDP-hez. Az egy évvel korábbihoz képest az unió 27 tagjának átlagos GDP-növekedése az utolsó becslés szerint 0,8 százalékosra lassult.

A második negyedben az unió egészének gazdasági teljesítménye még nem változott az előző negyedhez képest, az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékkal nőtt – vagyis a 27 tagország összesített gazdasági teljesítményét még nem lehet recessziósnak nevezni.

A magyar adatok

Az EU statisztikai hivatalának nyilvántartása szerint a magyar gazdaság a harmadik negyedben 0,1 százalékkal zsugorodott az előző negyedhez képest, az egy évvel korábbival összevetve még 1,00 százalékos volt a növekedés. A második negyedben Magyarországon 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedhez képest, a tavalyi második negyedhez viszonyítva 1,6 százalékos volt a növekedés.

A német gazdaság is gyengült

A legnagyobb euróövezeti gazdaság, a német 0,5 százalékkal gyengült az előző negyedhez képest, az egy évvel korábbihoz képest 0,8 százalékos volt a növekedése. Ott recesszió van, hiszen negyedéves egybevetésben már a második negyedben is csökkent a GDP, 0,4 százalékkal.

Szlovákia fejlődött a leggyorsabban

Szlovákia gazdasága az előző negyedhez képest 1,5 százalékkal nőtt – ezzel a harmadik negyedben a leggyorsabban fejlődött az uniós államok közül – az egy évvel korábbihoz képest 7,1 százalék volt a növekedése.

Lengyelországban az előző negyedhez képest 1,2 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 5,6 százalék volt a növekedés, és ezzel ugyancsak előkelő helyen áll a 27 uniós állam között.

Csehország gazdasága a harmadik negyedben 1,0 százalékkal nőtt az előző negyeddel összevetve, és 4,7 százalékkal a tavalyi harmadik negyedhez képest.

A leggyengébbek a balti államok

A leggyengébb gazdasági teljesítmény a balti államok mutatták, Észtországban 1,0 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedhez képest is, és az egy évvel korábbihoz viszonyítva szintén rendkívül gyenge teljesítményt, 3,3 százalékos visszaesést produkált a gazdaság. Lettországban az előző negyedhez képest nem közöltek még adatot, az éves szintű visszaesés viszont még az észtnél is nagyobb, 4,2 százalékos volt.

Az Európai Bizottság november elején 1,2 százalékra rontotta az euróövezet idei gazdasági növekedésére szóló előrejelzését a tavaszi előrejelzésében jósolt 1,7 százalékról. Jövőre 0,1 százalékos évi átlagos GDP-növekedést valószínűsít az euróövezetnek, a tavasszal jelzett 1,5 százalék helyett, 2010-re 0,9 százalékos növekedést tart valószínűnek.

MNO