December 5-én a Mária Valéria hídon, este 19:00-kor találkozott, az Összefogás napja nevű rendezvényen a magyarországi valamint szlovákiai résztvevők csoportja. A Párkányi Via Nova ICS és az Esztergomi Fidelitas közös rendezvényén a nagyon rossz időjárás ellenére is rengetegen jöttek el, hogy közösen emlékezzenek a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás negyedik évfordulójára. A közös fáklyagyújtás után az esztergomi Országzászlóhoz mentek, ahol is a ferences gimnázium tanulójának szavalata után, Környi Zoltán a Párkányi ICS elnöke és Heer Ádám az Esztergomi Fidelitas elnöke mondott beszédet. Mindketten az anyaország és a határon túli magyarság szolidaritásának fontosságára hívták fel a figyelmet. „2004. december 5-ei népszavazás nem jelentheti a határ két oldalán lévő magyarok kapcsolatának alapját, újra össze kell fogni, továbbra is együtt kell gondolkodni.” A rendezvény végén közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.