Megérkezett Szlovákiába az orosz földgáz. Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter a válságstáb ülését követően megerősítette, hogy a gáz már a nagykaposi kompresszorállomáson van. A gázszállítás azt követően újult meg, miután Ukrajna és Oroszország kiegyezett egymással a gáz árával kapcsolatban.

Előzőleg egymásnak ellentmondó értesülések láttak napvilágot a tranzit helyreállításával kapcsolatban. Hírügynökségi jelentések szerint Oroszországból délelőtt indult meg Európa felé a földgáz, amely becslések szerint mintegy 36 órán belül érhet el Ukrajna nyugati határára. Korábban Timosenko ukrán kormányfő azt állította, már hajnali kettőkor kinyitották a gázcsapot. A Gazprom ma 348,8 millió köbméter földgázt szállít Európának Ukrajnán át, és további 75 millió köbmétert Ukrajnának.

Oroszország reggel fél kilenc előtt indította meg a gázt az ukrajnai vezetékekbe. Az ukrán Naftogaz bejelentette, hogy Szlovákia lesz az első európai ország, amely először kap gázt a szállítás felújítása után. Azt viszont nem pontosították, hogy a többiekhez mikor jut el a gáz, ma, vagy csak szerdán. Szlovákiába vasárnaptól Csehország felől érkezik pótgáz. Ma nagyobb mennyiségű gáznak kell érkezni nyugatról, mint hétfőn és vasárnap. Öt köbméter gáz helyett 6,25 köbméterrel kellene többet kapni.

Felvidék Ma, Pátria, sk