Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán-folyónál Keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése.
A keleti egyház ezen a napon Jézus megkeresztelkedését állította előtérbe a kánai menyegzővel együtt. Keleten nagy vízszentelést tartottak ezen a napon és kereszteltek. Urunk megkereszteléséről és a kánai menyegzőről csak a zsolozsmában emlékezik meg ezen a napon a nyugati egyház. Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő.
Bogdán István szerint: A keresztség felvétele azután – Európa-szerte – nemcsak új hitet, új kultúrkörbe való bekapcsolódást jelentett, hanem új korszakot nyitott a névadásban is. A megkeresztelt ugyanis az apostolok, szentek, mártírok vagy bibliai személyek nevét kaphatta személynévül: ez lett a keresztneve.
E névanyag azonban viszonylag szűkös lévén, sok lett az azonos nevű, és ezek számát növelte még a kedveltebb nevek gyakori használata és – amire Arany utalt – a szülők, ősök nevének átvétele is. Így alakult ki a szükségessége annak, hogy ki-ki még egy nevet is kapjon megkülönböztetésül: egy jelzőt. És mivel a finnugor nyelvben a jelző megelőzi a jelzett szót, ez a megkülönböztető jelző a magyarban a keresztnév elé került, és lett belőle vezetéknév, a mai családnév. – Akkoriban még ragadványnév volt. Az uraknál többnyire a birtok után alakult – pl. Csák-iak, Gara-iak –, az alsóbbrendűeknél lehetett az apa után vagy foglalkozás szerint, de akár származási hely vagy nemzetiség szerint is. Egy falun belül így különböztették meg pl. a Gál fia Miklóst a szabó Miklóstól, a somlói Miklóstól és a kun Miklóstól. Ezek a jelzők aztán öröklődtek.
Jeles Napok, Felvidék Ma
