Kezdünk a bankkártyák országává válni, már ami a fizetési módot illeti. Míg korábban inkább a készpénzfizetést részesítette előnyben a polgár, az új pénznem bevezetésétől kezdve egyre többen fizetnek kártyával.

Decemberhez képest ugyan még csak 10 százalékos növekedésről beszélhetünk a január végi adatok tükrében, de évközi összehasonlításban bankonként ez az arány már 20 és 40 százalék között váltakozik. Miközben korábban épp január volt a leggyengébb hónap a kártyahasználatot illetően. Tavaly még jellemző volt, hogy kártyát főleg nagybevásárlásokkor használtak a vevők, mára az alacsonyabb összeget is így térítik. A bankok felméréséből az is kiderül, hogy olyanok is a fizetés e módját praktizálják, akik korábban idegenkedtek a kártyahasználattól. Pedig, igaz kártyája válogatja, a bankok részéről nem ingyenes ez a szolgáltatás. Jó hír viszont, hogy az új évtől olcsóbbá vált a bankkártyák külföldi használata, köszönhetően az eurónak. Viszont ez csak ott érvényes, ahol a bankautomaták eurót adnak ki, tehát főleg az eurózónában.

Felvidék Ma, Pátria, dkj