A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom korrekt dialógust szeretne folytatni koalíciós partnereivel. A párt így reagált Ján Slota tegnapi televíziós megnyilvánulására, aki a TA3 hírtelevízió Politika című vitaműsorában azt mondta, hogy a koalíción belül már szó esett az előrehozott választásokról. Ez a lehetőség – a mostani gazdasági válság idején – a Szlovák Nemzeti Párt számára elfogadható. Az előrehozott választásokról ugyan már többször is szó esett, viszont nem a Fico vezette kormánykoalíció keretén belül, hanem az ellenzék soraiból érkezett ilyen felhívás. Ján Slota ugyanakkor olyan háttérinformációkra hivatkozik, amelyek nem érintik a Szlovák Nemzeti Pártot.

A HZDS viszont azt üzeni koalíciós partnereinek – a Smernek és az SNS-nek -, hogy eddig még szó sem volt előrehozott választásokról. Napirenden első számú problémaként a válság megoldása szerepel.

Hogy mit szól mindehhez a Fico vezette legerősebb kománypárt, arról később adunk hírt. A miniszterelnök azonban már az év elején kijelentette, hogy elutasítja az előrehozott választásokat.

Felvidék Ma, sk