Kedden a parlament ismét – változtatások nélkül – megszavazta a közoktatási törvényt, mely szerint a fölrajzi nevek először az adott kisebbség nyelvén szerepelnek, aztán pedig államnyelven.

Ján Mikolaj, a Szlovák Nemzeti Párthoz tartozó oktatásügyi miniszter viszont azt üzeni, továbbra is úgy fogja engedélyeztetni a tankönyvek kiadását, mint eddig, holott a törvény most már változtatásra kötelezi őt. A Magyar Koalíció Pártja, aki a módosítást beterjesztette, szintén ezt várja el a tárca vezetőjétől. Mikolaj azonban először meg akarja várni az alkotmánybíróság döntését.
Vladimír Mečiar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt vezetője viszont felrótta a kormányzó Smernek, hogy ezzel precedenst teremtett azzal, hogy az ellenzékkel együtt olyan törvényt szavazott meg, amelyet mind a két koalíciós partnere ellenzett. Ezért azt üzente Robert Fico kormányfőnek, hogy ezentúl most már nem számítson minden egyes törvény megszavazásakor automatikusan pártja képviselőinek voksára.
A Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt pedig – ahogyan azt már korábban is kilátásba helyezte – alkotmánybíróságra kívánja adni a most elfogadott közoktatási törvényt. Hasonló lépést kíván tenni a néppárt is. Hogy erre mikor kerülne sor, arról egyelőre még nem döntöttek.

Felvidék Ma, sk