Robert Fico szlovák kormányfőnek, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) szlovák párt elnökének állítólag komoly egészségügyi problémái támadtak, s ezért szombaton Prágában nem tudott részt venni a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) kongresszusán – jelentette a közszolgálati Cseh Televízió.

 

Konkrétumokat Fico egészségéről a televízió nem közölt. Katarína Klizanová-Rysová, a Smer-SD szóvivője azonnal cáfolta a cseh köztelevízió értesülését.

“A miniszterelnök úr ezért nem érkezett meg a ČSSD kongresszusára, mert más kötelezettségei vannak” – mondta újságíróknak a szóvivő. Klizanová-Rysová szerint a prágai út eredetileg szerepelt Fico programjában, de miután más, elhúzódó elfoglaltsága támadt, a csehországi látogatást le kellett mondania. Hasonló értelemben nyilatkozott Silvia Glendová, a kormány szóvivője is.

Robert Ficonak szombaton délután beszédet kellett volna mondani az ellenzékben lévő cseh szociáldemokraták kongresszusán, majd részt vett volna az európai szociáldemokrata pártok elnökei és Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártja vezetőjének találkozóján.

A Cseh Szociáldemokrata Párt hétvégi tanácskozása a cseh belpolitikával foglalkozik, s a kongresszus első részét jelenti. A tisztújításra a kongresszus második, márciusi felében kerül sor. Az elnöki tisztség egyedüli jelöltje Jiří Paroubek, az ellenzéki párt jelenlegi vezetője.

nepszava.hu, Felvidék Ma