2009. március 24-én került sor Pozsonyban, a Parlamentben a Mit tennék, ha… elnevezésű pályázat díjkiosztójára.

A díjazottak családtagjaikkal együtt részt vettek egy parlamenti körbevezetésen, ahol lehetőség nyílt az ülésterem megtekintésére is. Két kategóriában hirdették ki a győzteseket. Az alapiskolásoknál a mátyóci Jakab Veronika, míg a középiskolásoknál a magyarországi Szabó János nyert Balassagyarmatról. A díjakat Farkas Iván parlamenti képviselő, a pályázat védnöke adta át a pénzügyi bizottság termében. Az ünnepséget egy közös ebéd, majd egy kötetlen beszélgetés zárta. Nagy öröm volt számunkra, hogy az igényes pályamunkákat beküldő fiatalok közül a legjobbaknak bizonyulók részt vehettek ezen a rendezvényen, és reméljük, hogy következő pályázatunk is legalább ilyen népszerű és sikeres lesz majd.

Környi Zoltán