Magyarországhoz hasonlóan Csehországban is kormányválság volt, ám az unió soros elnökségét betöltő cseh kormány megbukott. A jobbközép kabinetről az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben, mert szerintük a kormány korrupt és nem képes az ország felelős vezetésére.
A cseh köztévé nemrég titkos felvételeket készített arról, hogy a kormányt támogató egyik független képviselő nem tud elszámolni a különböző háttértanulmányok elkészítésére felvett pénzekkel – tudatta a hírTV.

A botrányt az váltotta ki, hogy Mirek Topolánek kormányfő egyik közeli munkatársa nemrég arra kérte az újságírót, hogy ne adja le a tudósítást.

Megbukott a Mirek Topolánek vezette cseh kormány, miután elvesztette a bizalmi szavazást kedden a parlamentben.

Az Európai Unió soros elnökségét adó kabinet addig marad a helyén ügyvivő jelleggel, amíg Václav Klaus államfő ki nem nevez egy új miniszterelnököt, vagy előre nem hozza az egyébként a jövő év közepén esedékes parlamenti választást. Ennek megszervezéséhez öt hónapra lenne szükség a cseh voksolásokat szervező statisztikai hivatal szerint.

A kormány ellen 101-en szavaztak a kétszáz tagú törvényhozásban, köztük négy korábban koalíciós képviselő is, aki időközben függetlenné vált. Mirek Topolánek közölte, hogy elfogadja a szavazás eredményét, le fog mondani, kormánya szigorúan az alkotmány előírásainak megfelelően jár el.

Felvidék Ma, OrientPress Hírügynökség