Az ellenzéki pártok által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésre pénteken, március 6-án, 11 órától kerül sor. Pavol Paška házelnöktől 38 képviselő kérte a törvényhozás összehívását.

Az SDKÚ, az MKP és a KDH az ülésen prezentálni akarja az ellenzéki törvényjavaslatokat, amelyek a gazdasági világválságnak a szlovák gazdaságra gyakorolt hatásait hivatottak ellensúlyozni. A kormány ezen célú intézkedéseit ugyanis elégtelennek tartják. Javaslataikban olyan radikális intézkedések szerepelnek, mint adó- és járulékcsökkentés, munkatörvénykönyv-módosítás, de még az államaparátus személyi állományának szűkítése is. Az MKP a mezőgazdasági földeknek a földalapból való kivétele utáni állami illetékeket is el szeretné törölni.

Ebben a választási időszakban ez lesz az első olyan, ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés a parlamentben, amelyet nem kormánytag elleni bizalmatlanság okán hívtak össze.

– Felvidék Ma –