Az Európai Unió a fejlesztésekre szánt pénzügyi forrásoktól azt reméli, hogy enyhül a globális
pénzügyi válság hatása, hogy ha azokat megfelelő hatékonysággal használják fel a tagországok.

Az Építésügyi és Területfejlesztési Minisztérium munkatársa, Lucia Gálová szerint, amikor a magánbefektetők beruházásaikat leállították, akkor még inkább felértékelődnek a EU által biztosított források. A szakember szerint az alapokból az idei évre mintegy 330 millió eurót lehet lehívni, amely összeg az idei évre mintegy 40000 ezer munkahelyet biztosíthat. Ugyanakkor az Éptőipari Vállakozók Szövetségének igazgatója, Ján Nemec szerint ezek az összegek csak a válság enyhítésére lesznek elegendőek, mivel az építőipari vállalatok tavalyi termelése, mintegy 6,3 milliárd eurót tett ki.

A pályázatok elbírálást és a felhasználható pénzek koordinálását az Építésügyi Minisztérium a Regionális Operatív Programon keresztül valósítja meg. Az építőipari vállaltok a önkormányzatokkal együtt adhatják be a pályázataikat, ami nagyobb mértékben biztosíthat pozitív eredményt az elbírálásnál. Ugyanakkor a Szlovákiai Városok és Falvak Egyesületének elnöke Milan Muška szerint kevés beadatott pályázat járt idáig eredménnyel, aminek következtében jóval kevesebb pénz tudtak lehívni az önkormányzatok. A szakember szerint ennek okát ott kell keresni, hogy nehéz megfelelni a szigorú elbírálásnak, illetve a pályázatok elsősorban iskolák, környezetvédelmi és vízügyi infrastruktúra támogatást biztosítják. Ráadásul a pénzek koordinálás nem mindig hatékony, mivel túl nagy a bürokrácia , ezért nagyon gyakran késnek a kifizetések – jegyezte meg Milan Muška. Szlovákia esetében kérdéses, hogy mennyire használja ki a Brüsszel által nyújtott pénzügyi támogatást. Ha ez nem valósulna meg elég hatékonyan, akkor azt az ország gazdasága szenvedné meg, amelyet most már egyre súlyosabban érint a gazdasági visszaesés.

Felvidék Ma, spectator.sk, VZS