Az MKP európai uniós parlamenti választások jelöltjeinek listavezetője, Bauer Edit ma nyilatkozott a Sita, szlovák hírügynökségnek. Ebben elmondta, figyelembe kell venni azt, hogy öt évvel ezelőtt az EU-választások során Szlovákiában volt a legalacsonyabb választási részvétel az uniós országok közül. A jelenlegi választási előrejelzések, amelyet a főiskolai diákok körében végeztek, szintén alacsony részvételt prognosztizálnak. Ezért az MKP szeretne új formákat bevezetni az uniós választási kampánya során.

Az MKP rövidesen üzembe helyezi internetes honlapját, amely speciálisan az európai parlamenti választásokkal fog foglalkozni, azzal a céllal, hogy főleg a fiatalok számára érthetővé tegye az Európai Unió működését, illetve parlamentjének szerepét. „A fiatalok számára az EU elképzelhetetlenül fontos, a jövőjükről van szó,” – mondta. Az MKP kampánya során aktivisták bevonásával is számol, akik személyes kontaktusban lesznek a választókkal. „Új kampányformákkal kell megpróbálkoznunk, hogy a választókat az urnákhoz vonzzuk” – fejezte be nyilatkozatát Bauer Edit.

Felvidék Ma, ddg