(Videókkal) “Tombol a krízis, növekszik a munkanélküliség, a kormány pedig tehetetlen. Pedig meg kellene nyitni a költségvetést, a Nemzeti Fejlesztési Tervet és a föld védelméről szóló törvényt is” – vallja Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke.

A költségvetés

A gazdasági mutatók azt mutatják, hogy az idén Szlovákiában mínusz 2,4%-os lesz a gazdasági növekedés, azaz csökkenés lesz. Hatalmas pénzösszeg hiányzik majd a költségvetésből, körülbelül annyi, mint két minisztérium teljes költségvetése. De ma ott tartunk, hogy mindenki takarékoskodik, csak éppen az állami költségvetés nem. A mai kormányzat költekezési mániája viszont hatalmas gondokat hozhatnak az országnak, könnyen előfordulhat, hogy Szlovákia azokat a kritériumokat sem fogja teljesíteni, amelyek szükségesek voltak az euró bevezetéséhez. Ebből a szempontból még Magyarországon is jobb a helyzet. Hónapok óta figyelmeztetünk arra, hogy meg kell nyitni a költségvetést, de az ellenzéki javaslatok a kormánykoalíciós képviselőknél süket fülekre találnak.

Az EU-alapok kimerítésének hatékonyságában az utolsó helyen

Ugyancsak meg kellene nyitni a Nemzeti Fejlesztési Tervet is, de Szlovákiában erre sincs politikai akarat. Pedig a jelenlegi helyzet az, hogy Szlovákia az utolsó helyen áll az európai uniós alapok merítésének hatékonysága terén. Ezért nagy részben az építésügyi minisztérium a felelős, tehát mi nemcsak a botrányos faliújság tender miatt fejeztük ki a miniszter úrral szembeni bizalmatlanságunkat, hanem emiatt is.

Növekednek a régiók közötti különbségek

Javasoltuk a parlamentben, hogy módosítsuk a föld védelméről szóló törvényt a gazdasági krízis időszakára. Ugyanis arról van szó, hogy ismét magas illetékeket kell fizetni a mezőgazdasági földek kivételéért, ami elriasztja a beruházókat. A legjobb minőségű földek Dél-Szlovákiában vannak, ezért még inkább növekszik majd a régiók közötti különbség, a kormánypolitika pedig pontosan erre irányul.

Felvidék Ma