Jó lenne elgondolkodni a köztársasági elnök jogkörének a megerősítésén – még csak egy nap telt el a köztársaságielnök-választás után, de Robert Fico kormányfőt már ez foglalkoztatja. Jozefa Halecký, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt képviselője szerint Robert Fico így készíti elő a talajt saját államfői jelöléséhez. „Az álllam első emberéről közvetve, a választásra jogosult állampolgárok döntenek. Ezért kár, hogy a köztársasági elnök jogköre az ilyen választás után nem megfelelő“ – jelentette ki Fico.
Az ország első embere az Alkotmány szerint 19 jogkörrel rendelkezik. Kinevezi és visszahívja a kormánytagokat, elengedheti a büntetést vagy azt megváltoztathatja, de népszavazást is kihirdethet. Jogköréhez tartozik az is, hogy visszautalhatja a parlamentbe a képviselők által már jóváhagyott törvényt.
Robert Fico egyelőre nem árulta el, hogy mivel bővítené még az államfői jogkört, illetve mivel erősítené  meg.
Jozef Halecký, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt képviselője úgy véli, hogy a Smer népszerűsége csökkenhet a következő választás után, ezért a mostani időszak a legjobb arra, hogy a párt Robert Ficot jelölje államfőnek.
Ezeket a fejtegetéseket azonban sem a kormányfő, sem a pártja nem kívánta kommentálni.

Felvidék Ma, sk